Erasmus-programok a Babes-Bolyainak
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem megkapta az engedélyt az Európa Bizottságtól az Erasmus Egyetemi Chartához, amelynek segítségével a jövőben dinamikusabbá válhat az egyetemek közötti tanár- és diákcsere. Az Erasmus chartája megengedi az egyetemnek, hogy az Erasmus programokban mellett részt vegyen a Socrates vagy a Leonardo európai programokban is.
Dátum: 2003-05-15 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:54.954085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Charta négy évre szól, a 2003/2004-es egyetemi évvel kezdődően. A korábbi egyezmény a 2002/2003-as tanévvel ér véget, ezért megújítása egyben a BBTE teljesítményeinek az elismerését is jelenti. 2001 és 2003 között több mint 700 egyetemista és 80 oktató élt a program nyújtotta lehetőségekkel. (cdradio)
transindex.ro - fidesz.hu