Kedden ismerteti a miniszterelnök a gazdasági akciótervet
A gazdasági akciótervről hétfőn megszületik a kormánydöntés, amit Orbán Viktor miniszterelnök kedden a parlamentben ismertet - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn a TV2 Mokka című műsorában.
Dátum: 2010-06-07 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:57:01.041435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Matolcsy György hangsúlyozta, a kormány olyan akcióterven dolgozik, amelynek egyszerre két feladatot kell teljesítenie: egyfelől a költségvetési hiány nem lehet több 3,8 százaléknál az év végén, másfelől be kell indítani a gazdasági növekedést.
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: költségvetési megtakarítást a bürokrácia csökkentésével lehet elérni. Hozzátette, élénkíteni kell a beruházásokat és meg kell gyorsítani az uniós források lehívását.
Matolcsy György kijelentette: semmilyen új megszorító programra nincs lehetőség. A korábbi kormány súlyos megszorító programot léptetett életbe, amelynek következménye a jelenlegi mély gazdasági válság Magyarországon.
Kifejtette, vizsgálják a környező országok egykulcsos személyi jövedelem adó gyakorlatát, amelynek mértéke 15-20 százalék között van. A miniszter úgy látja, hogy 2011. január elsejétől bevezethető az egykulcsos adó, s két éves időtávban véglegesíthető a családi egykulcsos adózás is Magyarországon. Úgy vélte, az 58 adónem akár ötödét is ki lehet vezetni még az idén, s el tudnak indítani egy 3 éves radikális adócsökkentési csomagot is.