Tőkés László ragaszkodik a Máért-határozatokhoz
A határon túli magyarokról szóló törvény védelmében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulását kezdeményező testület felhívást intéz a május 24-ére összehívott Magyar Állandó Értekezlethez, felkérve résztvevőit a kedvezménytörvény módosítására vonatkozó korábbi elvek és szándékok képviseletére. Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tiszteletbeli tagja a felhívást ismertető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a kedvezménytörvény magyartalanítása, elsúlytalanodása több mint egy éve tart, s hatásköre az oktatás és a kultúra területére szorult vissza.
Dátum: 2003-05-15 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:55.275223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiemelte: a kedvezménytörvény esetében a magyar külpolitikában az európai integrációs, a szomszédsági és a határon túli kisebbségi politika hármas egységének egyensúlya megbomlani látszik, a határon túli magyarok érdekei, és igényei egyre inkább háttérbe szorulnak. A püspök rámutatott: a törvénymódosítás véglegesített szövegváltozatában a Máért tavaly novemberi ülésén elfogadott alapelveket kellene szem előtt tartani, vagyis a magyarságot egységes nemzetként értelmezni, és a magyarigazolványt alanyi jogon biztosítani a határon túli magyaroknak. Fontos, hogy a törvény preambulumában tételesen megmaradjon az egységes magyar nemzetre való utalás és hogy a kedvezmények és támogatások odaítélésének feltétele legyen a magyarigazolvány vagy a hozzátartozói igazolvány birtoklása.
Tőkés László kitért arra is, hogy a határon túli magyarok beutazását és magyarországi tartózkodását a lehető legkedvezőbb feltételek mellett kell biztosítani. A felhívás szerint a törvény hatálya alá tartozó személyeket a kultúra területén Magyarországon a magyar állampolgárokkal azonos jogok kell hogy megillessék, a határon túli diákok és pedagógusok pedig egyaránt kedvezményekben részesülhessenek.
A felhívás tartalmazza még, hogy figyelembe kell venni a törvényalkalmazásnál az Európai Unió országai által is gyakorolt pozitív diszkrimináció elvét. A felhívás szerint a törvény hatálya a Magyarországgal szomszédos országokkal szemben még azok EU-s csatlakozása után sem szűnhetne meg. Tőkés László véleménye szerint ezen szempontok figyelmen kívül hagyásával gyengülhet a törvényt létrehozó eredeti szándék, amely a határokon átívelő nemzetegyesítést kívánta megvalósítani.
MTI - fidesz.hu