Fontosak a nemzeti összetartozást erősítő törvények
Méltó volt a Trianon-évforduló kapcsán tartott június 4-i parlamenti emlékülés, a távolmaradás volt méltatlan - nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorában Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője. Hozzátette: ideje volt meghozni két, e területhez köthető jogszabályt: az állampolgársági törvény módosítását, valamint a nemzeti összetartozásról szóló parlamenti határozatot.
Dátum: 2010-06-07 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:57:04.869127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az állampolgársági törvény módosítása egy öt és fél évvel ezelőtti sebet gyógyít. A nemzeti összetartozásról szóló parlamenti határozat pedig egyfajta nemzeti egység kinyilvánítását jelenti. Azt üzeni: a határok ugyan megvannak, de a határokon túlnyúló nemzetegyesítésnek is meg kell történnie - értékelte az elmúlt hetek parlamenti történéseit Harrach Péter KDNP-s politikus, a párt parlamenti frakcióvezetője.
A politikus szerint a határon túlról minden megnyilatkozás arról szól, hogy fontos ez a törvény, jólesett nekik; egy korábbi rossz üzenettel szemben most egy pozitív üzenetet küldött a határon túli magyaroknak az Országgyűlés.
Az MSZP bírálatára - miszerint a párt nem ért egyet a nemzeti összetartozásról szóló parlamenti határozat megfogalmazásaival, és azért sem vettek részt a június 4-i emlékülésen, továbbá, hogy az állampolgársági törvény módosításával a kormánypártok lehetetlen helyzetbe hozták a szlovákiai magyarokat -, Harrach Péter úgy reagált: a baloldali párt nyolc éves kormányzati teljesítménye után nagyobb nyugalmat, türelmet, szerénységet gyakorolhatna.
Másfelől - jegyezte meg Harrach Péter - egy kivételével mindegyik környező ország tudomásul vette a magyar állampolgárság egyszerűsített, egyéni kérelem alapján történő megadásának a lehetőségét.
A ma véget érő rendkívüli kormányülésen kinevezett elszámoltatási kormánybiztos posztjával kapcsolatban Harrach Péter azt mondta: nagyon fontos, hogy lezárják a múltat ilyen formában is.
Azonban fontos hangsúlyozni - tette hozzá -, hogy ez nem bosszú, hanem az igazság szempontjának a figyelembe vétele. Aki súlyos vétkeket követett el a köz ellen, annak valamiképpen fizetni kell ezért.
Ez nem egy durva politikai akció, amire sokan gondolnak, hanem az igazságszolgáltatás eszközeivel történő visszatekintés - nyilatkozta Harrach Péter. Hozzátette: a miniszterelnök többször elmondta, nem lesz kivétel. Aki a korrupció igazolt vádjával kerül a nyilvánosság elé, azt nem lehet majd megvédeni.