A baj okozója nem az, aki elmondja az igazságot
Kósa Lajos szerint nem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte. A Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn az Országgyűlésben - a szocialista Mesterházy Attila gazdaság állapotával kapcsolatos napirend előtti felszólalására reagálva - első alkalommal szólalt meg nyilvánosan azt követően, hogy múlt csütörtöki, államcsőddel kapcsolatos szavai vihart kavartak. A debreceni polgármester azt mondta, a jelenlegi kormány próbálja orvosolni a szocialisták által elkövetett hibákat, Mesterházy Attila közölte, kezdeményezte a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság összehívását annak kiderítésére, történt-e forint elleni spekuláció.
Dátum: 2010-06-07 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:57:10.355202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a szocialista felszólalóra úgy reagált: az előállt helyzet a nyolc év gazdaságpolitikai katasztrófájának következménye. Utalt arra, hogy 2006-ban, amikor az akkori kormány 4,8 százalékban határozta meg az államháztartási hiányt, az úgy lett 9 százalék, hogy közben a ferihegyi repteret is eladták. 2008-ban pedig az IMF, s az unió 20 milliárd dolláros segítsége mentette meg a költségvetést. Mi ez, ha nem csőd? - kérdezte. A kormány eltökélt abban, hogy az államháztartási hiányt a keretek között tartsa, s ehhez a szükséges lépéseket megteszi - szögezte le a politikus.
Az IMF tanácsairól azt mondta: nagyon sokfajta gazdaságpolitikai elképzelés van a világban, az a gazdaságpolitika, amit javarészt az IMF tanácsára, és saját kútfőből a szocialista kormány követett, egy folyamatos megszorítást jelentett, folyamatosan visszafogta a magyar gazdaság növekedését, s állandóan lefelé húzó spirálba vetette a gazdaságot.