Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Utcára mentek a sertéstartók

Somogyban Bárdudvarnoknál, Nagybajomnál, Kaposmérőnél és a 67-es út irmapusztai elágazójánál demonstráltak tegnap a gazdák. A tiltakozó akciót a megyei gazdakörök szervezték, néhány helyen a MOSZ is társult.


Dátum: 2003-05-15 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:56.160984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Androsovits Jenő, a gazdakörök megyei elnöke elmondta: mintegy 150 járművel legalább 200 gazda vonult az utakra, és az alacsony sertésfelvásárlási árak ellen tiltakozott. A kormány friss rendeletével ugyan egyetértenek, de miután a keddi tárgyalásokon sem ajánlott garanciát a szaktárca, attól tartanak, hogy nem lesz működőképes a rendszer. A 870-ből 8 feldolgozó hajlandó a magasabb árat megfizetni, a többire nincs garancia. A tiltakozó akció atrocitásoktól és politikától mentesen zajlott Somogyban. A megyében mintegy 100 kisgazdaság és 20-30 nagyüzem tenyészt piacra sertéseket.

Somogyi Hírlap, 2003. május 15.

Kapcsolódó elemek