Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rákosmente is segít az árvízkárosultaknak

A pusztító árvizek károsultjainak szervez gyűjtést Budapest XVII. kerülete. A rászorulókon segíteni akarók 13 kerületi intézményében adhatják át adományaikat, amelyeket a Baptista Szeretetszolgálat juttat el az árvíz sújtotta területekre.


Dátum: 2010-06-09 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:57:38.157446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gyűjtést a Rákosmente Önkormányzat Oktatási csoportja szervezi, Fohsz Tivadar alpolgármester hozzájárulásával és többek között a kerület másik alpolgármestere, Horváth Tamás felügyelete mellett. A felajánlásokat a Baptista Szeretetszolgálat 2010. június 11-én 13-15 óra között szállítja el az intézményekből. A gyűjtést szervezők kérik, hogy elsősorban ruhaneműt, ágyneműt, konyhai felszereléseket, játékokat hozzanak a segíteni akarók. Akik tartós élelmiszerrel szeretnének segíteni, azok közegészségügyi szempontok miatt adományukat csak a Rákoscsabai Katolikus Körben (Budapest, Péceli út 228-230.) június 9-én 17-19 óra között, valamint június 10-én 17-19 óra között adhatják le.

A kerületi adománygyűjtésben résztvevő 13 intézményében:

* Aprófalva Óvoda

* Csicsergő Óvoda

* Csillagszem Óvoda

* Eszterlánc Óvoda

* Hétszínvirág Óvoda

* Hófehérke Óvoda

* Napsugár Óvoda

* Czimra Gyula Általános Iskola

* Gregor József Általános Iskola

* Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolai Előkészítő, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nevelési Tanácsadó és Tanuszoda

* Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola

* Zrínyi Miklós Általános Iskola

* Bóbita Óvoda

Kapcsolódó elemek