Több munkanélküli, kevesebb állás
Tolna megyében az elmúlt tizenegy évben több mint háromszorosára emelkedett a munkanélküliek száma, mindössze a lakosság 35 százalékának van munkahelye.
Dátum: 2003-05-15 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:56.763557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt 11 év alatt Tolna megyében csökkent a foglalkoztatottak és az eltartottak száma, ugyanakkor emelkedett a munkanélkülieké és az inaktív keresőké. A KSH Tolna Megyei Igazgatóságának népszámlálási adatai szerint 2001-ben már csak a megye népességének 35 százaléka volt foglalkoztatott, szemben a 11 évvel korábbi 44 százalékkal. Míg 1990-ben 3.111 munkanélkülit regisztráltak, addig 2001-ben már több mint ennek háromszorosát, 10.543 főt.
Ezzel párhuzamosan nagy mértékben gyarapodott és 2001-ben már a népesség egyharmadát tette ki a kereső tevékenységet nem folytatók, de keresettel, jövedelemmel rendelkezők, tehát a nyugellátásban, nyugdíjszerű ellátásban és járadékban részesülők, a gyermekgondozás címén ellátottak és a vagyonukból illetve egyéb jövedelmükből élők száma. A növekedés okát ebben a körben egyrészt az időskorúak számának és arányának emelkedésében kereshetjük, másrészt, hogy ebben az időszakban a korábbiaknál szélesebb körben éltek az akkori nyugdíjkorhatárt még el nem érő, de azt közelítő dolgozók, a korhatár előtti nyugdíjazás különböző lehetőségeivel.
- Változott-e a népszámlálás óta Tolna megye kistérségeinek munkaerő-piaci helyzete? - kérdezte a Tolnai Népújság dr. Mátyás Tibor Attilától, a megyei munkaügyi központ osztályvezetőjétől.
- Változott, amíg a legtöbb körzetben mérséklődött, addig Bonyhádon és környékén emelkedett - igaz, csak 60 fővel -, a regisztráltak száma, és a térségi munkanélküliségi mutató (11,4%) először haladta meg a megyei átlagot (10,8%). 2003. januárjában a megye egyik legnagyobb foglalkoztatója, a Bonyhádon működő Sabona Cipőipari Kft. bejelentette 632 dolgozójának elbocsátását, ez áprilisban már a munkaügyi adatokban is látszott. Bár még nem vagyunk túl az összes elbocsátott felmondási idejének lejártán, az már talán megállapítható, hogy a munka, amelyet a Munkaügyi Központ - sokféle partner bevonásával - a létszámleépítés hátrányos következményeinek enyhítése céljából végzett, eredményes volt, és az érintett emberek többsége megoldást, s főként új munkát talál.
F. Kováts, Tolnai Népújság, 2003. május 15.