Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A javaslat módosítja a színházak kategóriákba való sorolását

Egyes színházak, bábszínházak kedvezőbb támogatási lehetőséghez juttatását célozza az a javaslat, amelyben az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról szóló törvény módosítását kezdeményezi L. Simon László fideszes képviselő.


Dátum: 2010-06-09 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:57:40.985669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A módosítás egyebek közt a nemzetiségi színházakat érinti - mutatott rá L. Simon László szerdán az MTI-nek.

Hozzátette: az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényjavaslat módosítja a színházak kategóriákba való sorolását. L. Simon László szerint ez azért is szükséges, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi színházak ne szenvedjenek finanszírozási hátrányt.

A törvényjavaslat 2010. szeptember elsejével lépne hatályba. Ezután az átsorolt színházak, bábszínházak már a következő évad kezdetétől az átsorolásuk szerinti támogatásban részesülhetnének.

Kapcsolódó elemek