Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elégedetlen sertéstartók

Az ország 17 megyéjében tiltakoztak a sertéstartó gazdák félpályás útlezárással a jelenlegi sertésárak miatt. Tolna megyében nem vonultak az utakra, de itt is elégedetlenek.


Dátum: 2003-05-15 19:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:57.052022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megyei földművelésügyi hivatalban dr. Vida György elmondta, a falugazdászok a napokban 3329 darab túlsúlyos sertést regisztráltak, melyek felvásárlása, 230 forint/kilós áron hamarosan megkezdődik. Ez az ár csak azokra a sertésekre vonatkozik, amelyek a falugazdászok nyilvántartásában szerepelnek. Gelencsér András, a TESZÖV (megyei mezőgazdasági termelők szövetsége) titkára elmondta, annak ellenére nem vonultak a sertéstartók az utakra, hogy elégedetlenek a helyzetükkel. Csak részben tudták elérni azt, amit szerettek volna, mondta a titkár. A 230 forintos felvásárlási ár átmeneti megoldás, hiszen 285 forintot szerettek volna elérni az "U", tehát az átlagos minősítésű sertések felvásárlására.

- Mi az oka annak, hogy a kisebb sertéstartók általában nem kapják meg azt a kompenzációt, amit a nagyobbak? - kérdeztük Gelencsér Andrástól.

- A 3000 forintos sertésenkénti támogatás, valamint az intervenciós támogatás (15-20 Ft/kg) csak az S-E, tehát az átlagnál jobb, valamint az U minősítésű sertésekre vonatkozik - mondta a szakember. A kistermelők egy része vagy nem minősítteti a sertését a vágóhídon, mert nincs előre megkötött szerződése, vagy közvetítőn keresztül értékesít, ebben az esetben valószínű, hogy ott "tűnik el" a kompenzáció. Előfordul, hogy a sertés nem éri el az említett minőséget, így a gazda örül, ha el tudja adni akár 160 forintért is. Azokat a termelőket támogassa a tárca, akik hosszú távra és azonos sertésszámmal terveznek.

Nagy Ferenc, a MAGOSZ megyei elnöke szerint nagy a probléma, de ezt nem lehet demonstrációval megoldani. Egyetlen uniós országban sem fordul elő az, ami nálunk, hogy a termelők tulajdonában ne lenne feldolgozó kapacitás. Ez az egyik oka a termelők kiszolgáltatottságának. A megoldást az összefogás, a szövetkezés jelenthetné, mondta Nagy Ferenc.

M. I. Tolnai Népújság, 2003. május 15.

Kapcsolódó elemek