Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németország baráti szövetségesként számíthat Magyarországra

A nemzetközi problémák megoldásában Németország baráti szövetségesként számíthat Magyarországra - mondta Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke szerdán, miután a német parlament alsóháza, a Bundestag elnökével közösen megnyitották az Eltűnt a fal - Békés forradalom és a megosztottság legyőzése című kiállítást.


Dátum: 2010-06-09 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:57:49.537854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Képviselői Irodaházban megtekinthető, két hétig tartó kiállítás megnyitóján a házelnök kiemelte: a Bundestag által összeállított kiállítás mindig is aktuális lesz, hiszen fontos az embereket figyelmeztetni arra, hogy "a mai világunk, az egységes Európa, melyben a szabadság elve érvényesül, népeink számára egykor megvalósíthatatlannak tűnő álom volt".

Schmitt Pál közölte: köszönetet kell mondani Németországnak azért, hogy segítette Közép-Európa "megszabadulását" a Szovjetuniótól, illetve a kommunizmustól.

A magyar házelnök hangsúlyozta: Norbert Lammertnek, a Bundestag elnökének köszönhetően Magyarország kiemelt helyet foglal el a német parlament kapcsolatrendszerében. Schmitt Pál megjegyezte, kollégája azt szokta mondani, Németországnak ugyan kilenc szomszédja van, de ő mindig tízet szokott mondani, mert Magyarországot is hozzászámolja.

Schmitt Pál a magyar külpolitika küldetésének nevezte, hogy "megerősödve, erős nemzetté válva, fontos szerepet kell betöltenünk egy új, közép-európai együttműködés megteremtésében (...)".

A húsz évvel ezelőtti események bizonyítják, hogy "a jövőnk a mi kezünkben van" - emelte ki az Országgyűlés elnöke. Mint mondta, jelképesnek érzi, hogy a kiállításnak a Képviselői Irodaház adott helyet, az a ház, amely "szimbóluma volt az egypártrendszernek, a diktatúrának, a kommunizmusnak".

Norbert Lammert hangsúlyozta: a berlini fal leomlásának egyik közvetlen előzménye az volt, hogy a magyar kormány annak idején megnyitotta az osztrák-magyar határt.

A kereszténydemokrata politikus azt mondta, Helmut Kohl egykori kancellár szerint Magyarország "verte ki az első téglát" a berlini falból. Emlékeztetett, a berlini fal 1989. november 9-én omlott le, és ezt az egész világ a forradalmi változások szimbólumaként fogta fel. Úgy fogalmazott, hogy a fal leomlása már az ötvenes években elkezdődött.

Az Eltűnt a fal - Békés forradalom és a megosztottság legyőzése című kiállítás újszerű kialakításával, modern technikai megoldásaival a múlt eseményeinek más szemszögű, új megközelítését segíti. A rendezvény nyolc témakörben dolgozza fel a megosztottság, az egykori NDK-ban 1953-ban kitört népfelkelés, a berlini fal építése és az egység kialakításának időszakát. A kiállításon Időutazás címmel a Német Légi és Űrhajózási Központ felvételei is láthatóak.

Az egykori NDK-ban az ötvenes években az egyre romló életkörülmények mellett a hatalom egyre erőteljesebben törekedett arra, hogy sztálinista mintájú országot építsen, miközben az NSZK-ban emelkedett az életszínvonal, és kiépültek a demokrácia intézményei. A romló kilátások elől a keletnémetek nagy számban távoztak nyugatra.

Az NDK kormányára növekedő nyomás nehezedett, hogy az állam demográfiai összeomlását a berlini belső határ lezárásával akadályozza meg. 1961. augusztus 13-án éjjel kezdődött meg a 155 kilométeres hosszú beton- és szögesdrótfal építése. A berlini falat rendkívül szigorúan őrizték. 1989-ig 268 megkísérelt menekülés közül 125 halálesettel végződött.

1989 nyarától mindennapossá váltak a rendszer reformját és a berlini fal lebontását követelő tömegtüntetések az NDK-ban. Magyarország szeptember 11-én megnyitotta határait a Nyugatra távozni kívánó NDK-s menekültek ezrei előtt. November 9-én a végnapjait élő NDK vezetői utazási könnyítéseket rendeltek el, ami néhány órával később elvezetett a fal lebontásának megkezdéséhez.

Kapcsolódó elemek