Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az önkormányzat szedhesse be az iparűzési adót!

Az önkormányzati adóhatóságok mintegy kétszer olyan hatékonyak az iparűzési adó beszedésében, mint az APEH - nyilatkozta Kósa Lajos fideszes képviselő az MTI-nek szerdán annak kapcsán, hogy frakciótársával, Zombor Gáborral közösen benyújtott indítványukban kezdeményezik: júliustól ismét a helyi önkormányzati adóhatóság szedje be az iparűzési adót.


Dátum: 2010-06-09 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:57:51.083162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A korábbi önkormányzati hatáskör visszaállítására vonatkozó előterjesztés kapcsán Debrecen polgármestere elmondta, az önkormányzatiság szűkítésének értékeli azt a szocialista kormányzás ideje alatt született szabályozást, amelynek értelmében idén január elsejétől az állami adóhatóság, azaz az APEH gyakorolja a helyi iparűzési adóval összefüggő hatásköröket, szedi be ezt a bevételt, havonta utalva a pénzt az önkormányzatok számlájára.

Az önkormányzatiság lényege, hogy az önkormányzati jellegű feladatokat az önkormányzat látja el, az államiakat pedig az állam. Az önkormányzati adót, amelyet a helyhatóság rendeletben állapít meg, helyes, ha az önkormányzat szedi be - fogalmazott, rámutatva arra, hogy az önkormányzat sokkal pontosabban látja és ismeri a helyi viszonyokat, hatékonyabb tud lenni. Javaslatuk újítását abban jelölte meg, hogy ha a helyi önkormányzat nem tudja, vagy nem akarja beszedni az iparűzési adót, akkor helyette ez ügyben az APEH jár el.

Kósa Lajos és Zombor Gábor - mindketten polgármesterek - előterjesztésükben utalnak arra is: az idei költségvetés felhatalmazza az APEH-et, hogy az iparűzési adóbevételek időbeli eltéréséből adódó átmeneti hiányok fedezetére a kincstár kamatmentes hitelt nyújtson az adóhatóságnak, a régi eljárási rend visszaállításával pedig erre nem lenne szükség.

A javaslat fő célja - foglalta össze az MTI érdeklődésére Zombor Gábor -, hogy az erre egyébként megfelelő apparátussal rendelkező önkormányzatok legfontosabb saját bevétele, az iparűzési adó kiszámíthatóan érkezzen be a helyhatóságokhoz.

A korábbi szabály visszaállításától az adómorál javulását is reméli. Zombor Gábor rámutatott: az önkormányzatok közvetlenebb kapcsolatban vannak a helyi vállalkozásokkal, rugalmasabban történhet a beszedés, ha ez a két fél tárgyal egymással, továbbá javít az adómorálon, ha a vállalkozó érzékeli, biztosan helyi fejlesztésekre fordítják a befizetéseit.

Kapcsolódó elemek