Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az oroszok szerint Észak-Koreának nincs nukleáris fegyvere

Az orosz atomügyi miniszter szerint Észak-Korea nem rendelkezik nukleáris fegyverrel. Alekszandr Rumjancev csütörtökön, a Világ orvosai az atomháború megelőzéséért nevű nemzetközi szervezet képviselőivel találkozva fejtette ki ezt a véleményt.


Dátum: 2003-05-15 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:57.637168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter érvelése értelmében független megfigyelők még soha nem észleltek nukleáris fegyverkísérleteket az országban, márpedig ennek hiányában nehezen képzelhető el, hogy Phenjan képes lenne azok bevetésére. Rumjancev a nyugati sajtóban megjelenő vádakra reagálva leszögezte, hogy Oroszország és Észak-Korea között 1993 óta nincs nukleáris együttműködés. A miniszter megismételte azt a moszkvai álláspontot is, hogy a koreai nukleáris válságot diplomáciai módszerekkel kell megoldani. A szerdán és csütörtökön Moszkvában tárgyaló Colin Powell amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem tervez katonai akciót Észak-Korea ellen, és a gyanú szerint ugyancsak nukleáris fegyverek birtoklására törekvő Irán ellen sem.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek