Kaposvár az elsők között szeretné befejezni a panelprogramot
Kaposváron szeretnék az elsők között befejezni a panelfelújítási programot; a város polgármestere azt reméli, hogy ehhez az új kormány az eddigieknél kedvezőbb feltételeket biztosít.
Dátum: 2010-06-09 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:57:53.152024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kaposvár önkormányzata elkötelezett a panelfelújítási program folytatása mellett, a kormány pedig már dolgozik egy új, az eddigieknél kedvezőbb finanszírozási konstrukción - jelentette ki Szita Károly szerdán az idei legnagyobb egyösszegű ráfordítással megvalósuló felújítás helyszínén, a lakók képviselőinek részvételével tartott sajtótájékoztatón.
"Az országban az elsők között kezdtük el, és az elsők között is szeretnénk befejezik az iparosított technológiával épült lakások felújítását" - mondta a város fideszes vezetője, aki a 330 lakásos, önkormányzati tulajdonban lévő sávház munkálatainak egy hónapos csúszását azzal magyarázta, hogy a múlt év augusztusában elkezdett munkához szükséges állami egyharmadot biztosító támogatási szerződést csak a napokban, június 4-én tudták aláírni.
A több mint ezer lakót érintő beruházás első ütemének költsége 351 millió forint. Ebből szigetelik a homlokzatot és a tetőt, kicserélik a nyílászárókat és felújítják az elektromos hálózatot - közölte a polgármester. Hangsúlyozta: a lakók jelentős összeget, akár 40 százalékot is megtakaríthatnak a fűtés költségén, nyáron pedig hűvösebbek lesznek a lakások.
A polgármester közölte: június 30-án végeznek a felújítás első szakaszával, ám a lakókkal folytatott előzetes egyeztetés után a következő években a lakásokon belüli gépészeti felújításokat is elvégzik.
Szita Károly ismertetése szerint Kaposváron eddig 6 milliárd forintot költöttek panelfelújításra. A 10.744 iparosított technológiával épült lakásból eddig 7557-et újítottak fel, s további 78 társasház pályázatát fogadta be az önkormányzat, ami azt jelenti, hogy ezzel együtt 9 ezer fölött lesz a megújult lakások száma.