Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU megköveteli a kompromisszumkészséget

Az EU-hoz csatlakozó országok, köztük Magyarország, készek bizonyos kompromisszumokra az unió intézményi reformjainak kérdéseiben, de nagyon fontosnak tartják, hogy fennmaradjon a tagállamok közötti egyenlőség - mondta Szájer József, az Országgyűlés alelnöke az Európa jövőjével foglalkozó konvent csütörtökön kezdődött plenáris ülésén.


Dátum: 2003-05-15 20:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:57.927491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha az unió feladná az egymást váltó soros elnökségek rendszerét vagy azt az elvet, amely szerint mindegyik tagország jelölhet egy biztost az Európai Bizottságba, ennek az egyenlőségnek kulcsfontosságú tartópillérei veszhetnek el - fűzte hozzá a képviselő, aki az Országgyűlés egyik küldötte a tanácskozó gyűlésben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a majdani tagországokban a csatlakozásról folytatott viták is világosan megmutatták, mennyire érzékenyek ezek a népek a kibővített unióban nekik jutó státusra és jogokra. A soros elnökségek rendszerének és az "egy ország - egy biztos" elvének a megőrzése azért is fontos, mert ezek erősítik a tagországok közvéleményének azonosulását az uniós intézményekkel - jelentette ki.

Az EU intézményi és politikai reformjait előkészítő tanácskozó gyűlés több mint egy éve tartó munkájának döntő jelentőségű szakaszához érkezett a csütörtökön kezdődött plenáris üléssel. Ennek napirendjén az intézményi rend átalakításával, valamint a közös kül- és biztonságpolitikával kapcsolatos kérdések szerepelnek. A testület elnöksége a múlt hónap végén terjesztette elő ezekkel kapcsolatos javaslatait, amelyek legélénkebben vitatott pontja az egyszer megújítható két és fél éves időszakra megválasztandó EU-elnök tisztségének a bevezetése. A nagyobb tagországok által támogatott elképzeléssel sem az Európai Bizottság, sem a jelenlegi és majdani kisebb és közepes tagországok nem értenek egyet. Szájer József az ülés után elmondta, hogy az elnökségi javaslatokhoz az Európai Néppárthoz tartozó küldöttek nyújtották be a legtöbb olyan módosító indítványt, amelyek egyrészt a rotációs rendszer, másrészt az "egy ország - egy biztos" elvének a fenntartását szorgalmazták. Nagyon jelentős mozzanatnak nevezte, hogy a kisebb és közepes országok küldötteinek a nagyobb tagállamokat képviselő kollegáikat is sikerült rávenniük ezek támogatására. Ennek köszönhetően az ilyen értelmű módosító indítványok immár a küldöttek túlnyomó többségének a támogatását élvezik.

A nagyobb tagországok más küldöttei továbbra is védik az elnöki rendszer elképzelését, a néppártiak viszont azzal érvelnek, hogy a kisebbek szempontjainak figyelmen kívül hagyása esetén nem látnak reményt az új alkotmányos szerződés ratifikálására a tagállamokban. Az esetleges kompromisszumok lehetőségére vonatkozó kérdésre válaszolva Szájer József azt mondta, hogy a maga részéről az "egy ország - egy biztos" elvének a megőrzését tartja az elsődleges fontosságúnak. Ez a leghatékonyabb érdekérvényesítési terep, még akkor is, ha forma szerint az egyes biztosok nem az országukat képviselik.

A tanácsi elnökséget illetően pedig már most is több kompromisszumus javaslat van forgalomban, köztük az a magyar részről felvetett formula, amely szerint egyes országok esetleg közösen, két-három időszakon keresztül láthatnák el az elnökségi feladatokat. Elképzelhető emellett olyan megoldás is, hogy az egyes tanácsi formációk elnökségi rendjét külön határoznák meg, vagyis ezek nem feltétlenül igazodnának az Európai Tanács elnökségi rendjéhez - mondta a képviselő. Úgy vélekedett, hogy ezen a területen valószínűleg lesz elmozdulás, ezzel szemben a bizottsági tagok számának, a tagállamok e tekintetben érvényesülő egyenlőségének kérdésében nem lát lehetőséget kompromisszumra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek