Azért kell feltárni, nehogy ismét előforduljanak
Az elmúlt kormányzati időszak politikai és gazdasági értelemben vett jogsértéseinek kivizsgálását, illetve a felelősök megnevezését tartja feladatának az elszámoltatásért felelős kormánybiztos.
Dátum: 2010-06-10 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:58:07.879453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Papcsák Ferenc a Hír Tv Rájátszás című műsorában hangsúlyozta: ezek feltárására azért van szükség, hogy olyan szabályozást alakítsanak ki, amely megakadályozza a hasonló ügyek ismételt előfordulását. A politikus szerint nagyon súlyos nyolc év van az ország mögött, ami alatt a lakosság egy részének mindennapi megélhetése vált bizonytalanná, miközben a hatalmon lévő szocialista-szabad demokrata elit a közérdeket magánérdekbe fordította át.
- Meg kell vizsgálni a politikai, a polgárjogi és a munkajogi felelősség kérdését is, hogy hova tűnt az a sok-sok milliárd forint, amit az adófizetők összeadnak minden évben, és elköltenek közpénzként - fejtette ki Papcsák Ferenc. A kormánybiztos hozzátette: nagyon nehéz lesz megbecsülni a magyar államot ért kár mértékét, de kísérletet kell tenni rá.