Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-csatlakozási népszavazás Szlovákiában

Szlovákiában pénteken délután két órától este tízig, szombaton pedig reggel héttől délután kettőig járulhatnak az urnákhoz az emberek, hogy igent, vagy nemet mondjanak arra kérdésre: "Akarja-e Ön, hogy a Szlovák Köztársaság az Európai Unió tagországa legyen?"


Dátum: 2003-05-16 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:58.513420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tíz éve önálló, ötmilliót meghaladó lélekszámú országban ez a hatodik népszavazás.

Az előző öt népszavazás a kellő részvétel híján érvénytelen volt. E körülmény folytán, és a sajtó részéről elégtelennek minősített EU-kampányt kísérő botrányok nyomán fokozódtak az alacsonynak jósolt részvétel miatti aggodalmak, ahogy a népszavazás napja közeledett.

Szlovákiában nem attól tartanak, hogy többen mondanak nemet a csatlakozásra, mint igent, hanem attól, hogy a szükségesnél kevesebb ember szánja el magát arra, hogy éljen a jogával és döntsön az ország jövőjéről: csatlakozik és felzárkózik, vagy elszigetelődik és hanyatlásnak indul. A csatlakozási szándék támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint magas, de az sokáig félő volt, hogy a referendum érvényességéhez szükséges küszöböt - a választási joggal bírók ötven százalékát legalább egy fővel meghaladó részvételt - nem sikerül elérni.

A héten azonban nagyot lendült a kampány. Mérséklődtek az aggodalmak, és valószínűsíthető, hogy az utolsó napokban mégis sikerült kellőképpen mozgósítani az embereket. Hogy ez igaz-e, vagy sem, teljes bizonyossággal majd csak vasárnap délelőtt derül ki, amikor hivatalosan is közzéteszik az eredményeket. Részeredményeket nem is mérnek, ellenben a médiák, kivált a TA3 hírtelevízió "készenléti" műsorai nyomán várhatóan már szombat este körvonalazódik az eredmény, amely akár ilyen lesz, akár olyan, mindenképpen Szlovákia jövőjének történelmi fordulatát jelenti majd.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek