Fazekas Sándor a környezetvédelmi miniszterek tanácskozásán
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtök délután kétnapos látogatásra Luxemburgba utazott, ahol pénteken részt vesz a Környezetvédelmi Tanács ülésén, itt beiktatása óta először találkozik az Európai Unió tagállamainak környezetvédelmi minisztereivel - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája az MTI-vel.
Dátum: 2010-06-10 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:58:11.383654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pénteki ülés előtt - cseh kezdeményezésre - megbeszélést tartanak a Visegrádi 4-ek (V4-ek) tárcavezetői. A tárgyaláson várhatóan szó lesz az árvízhelyzetről, és az ezzel kapcsolatos közös teendőkről.
A találkozó napirendjén szerepel a genetikailag módosított szervezetek (GMO) termesztésének szigorúbb szabályozásáról szóló előterjesztés is. A miniszterek megvitatják továbbá a klímaváltozással, az elektromos hulladékok kezelésével, a fenntartható fejlődéssel, valamint a biológiai biztonságról szóló Cartegna Jegyzőkönyvvel összefüggő legaktuálisabb kérdéseket is.
A vízhiány és az aszály témaköre is szerepel az unió Környezetvédelmi Tanácsának ülésén. Magyarország különösen érintett e kérdésben, így a tervek szerint Fazekas Sándor is hozzászól a vitához és javaslatot fogalmaz meg a vízhiány, valamint az aszály megfékezése érdekében teendő közös fellépésről.
Fazekas Sándor várhatóan ismerteti a 2011. első félévében esedékes magyar uniós elnökség környezetvédelmi prioritásait és előreláthatólag kétoldalú megbeszélést folytat Connie Hedegaard klímaügyi biztossal és Joke Schauvliege belga környezetvédelmi miniszter asszonnyal - közölte a VM sajtóiroda.