Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy-másfél évig nem várható gázáremelés

Egy-másfél évig nem várható gázáremelés - mondta el Völner Pál, az infrastrukturális területért felelős államtitkár a Hír Televízió Rájátszás című műsorában.


Dátum: 2010-06-11 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:58:19.474150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bár a lakossági gázárakról szóló törvényjavaslat most került a parlament elé, a tervezett moratórium célja, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben könnyítsen a háztartások terhein - jelentette ki Völner Pál.

A lakossági gáz- és áramtarifák hatósági árassá tételéről szóló jogszabályt a tervek szerint már jövő hétfőn elfogadtatná a parlamenttel a Fidesz.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: az energiaszolgáltatók a bejelentés után azt jelezték, hogy készek tárgyalni az új szabályozásról, és várhatóan a fűtési szezon kezdetére megállapodhatnak ennek részleteiről.

Kapcsolódó elemek