Magasabb a sugárzás Pakson
A megszokottnál ismét magasabb sugárzási értéket mutattak a paksi erőmű műszerei.
Dátum: 2003-05-16 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:59.130837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kováts Balázs, az erőmű szóvivője szerint a mért értéket alig haladták meg az átlagot, ez mindennapos az időjárás-változások idején. A szondák az erőmű hivatalos nyilatkozata szerint 70-100 nanosivert érték helyett 110-130-at mértek. Nem mindegy azonban, hogy az adatokat milyen időtartam átlagaként teszik közzé.
A Magyar Nemzet korábban beszámolt róla, hogy az egyik mérőműszer az átlagos háttérsugárzás háromszorosát mutatta. Koltai Tamás, Tolna megyei Fidesz-elnök kijelentette: a mutatott csúcsértékek meghaladták a riasztási küszöböt. Az erőmű vezetése később azt nyilatkozta, hogy a szonda meghibásodott, egy-két napon belül viszont közölték azt is, hogy az egyik munkatárs a napi átlagnál nagyobb sugárdózist kapott a 2.számú blokkban. Kováts Balázs a Magyar Nemzetnek elismerte, hogy a bejelentett értékeket átlagszámítás alapján közölték, de szerinte a legutóbbi esetben is csak 140 nanosivert volt a legmagasabb csúcsérték.
Kocsis István vezérigazgató elmondta, az erőmű vizsgálja a jogi lehetőségét annak, hogy a Központi Nukleáris Alap forrásai felhasználhatók-e a sérült fűtőanyagok eltávolítására.
Magyar Nemzet - fidesz.hu