Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hírközlési és médiabiztos védheti az előfizetők jogait

A hírközlési és médiabiztosi poszt létrehozását szorgalmazza a médiát és a hírközlést szabályozó törvények módosításáról szóló fideszes javaslat, amely pénteken került a Ház elé.


Dátum: 2010-06-11 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:58:29.487816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Cser-Palkovics András és Rogán Antal által jegyzett indítvány alapján a biztos a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság köztisztviselője.

A biztoshoz bejelentéssel élhet bármely előfizető és felhasználó, továbbá a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet, ha megítélése szerint valamely szolgáltató vagy forgalmazó tevékenysége, szolgáltatása, terméke, eljárása, intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása miatt - az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban, illetve az előfizetői szerződésben meghatározott - jogaival összefüggésben sérelem érte, vagy ennek közvetlen veszélye fennáll.

A biztos a jogszabálysértések megszüntetése érdekében hivatalból is eljárhat, ugyanakkor minden beadványt köteles megvizsgálni.

A javaslat alapján a hírközlési és médiabiztos feladata, hogy tájékoztassa a bejelentőt jogairól és kötelezettségeiről, valamint a lehetséges eljárásokról és jogorvoslatokról. Felszólíthatja a szolgáltatót a szabálysértés, illetve az előfizetői szerződés megsértésének megszüntetésére, kezdeményezheti a hírközlési hatóság hivatalból történő eljárását, valamint más hatóságnál eljárást kezdeményezhet. A vizsgálat eredményéről, illetve esetleges intézkedéséről a bejelentőt értesíti.

A biztos eljárása során bármely szolgáltatótól és forgalmazótól az előfizetők, illetve felhasználók jogainak megsértésével kapcsolatos adatokat, felvilágosítást és magyarázatot kérhet. Ennek a szolgáltatók legfeljebb 15 napon belül kötelesek eleget tenni.

A hírközlési és média biztosról szóló javaslat az elektronikus hírközlésről szóló törvény azon paragrafusának helyébe lép, amely a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjének feladatait ismerteti.

Kapcsolódó elemek