Intézkedések az árvíz utáni helyreállításhoz
Nagy Anna kormányszóvivő mai tájékoztatóján Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai és Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár kíséretében bemutatta a kormány intézkedési tervét az árvizek után megkezdődő helyreállítási munkálatok ügyében.
Dátum: 2010-06-11 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:58:30.618215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányszóvivő először ismertette az árvizek miatt jelenleg is kitelepítés alatt lévők számát, akik az eddigi információk szerint több, mint négyezren vannak, s ebből 3344-en Borsodban. Nagy Anna kifejtette, hogy a helyszínen még a következő főbb feladatok vannak: szivattyúzások, fertőtlenítések, a logisztikai készletek elrendezése és a kárfelmérés előkészítése.
A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy most a helyreállításoknál is az összefogás és az összetartás segíthet a legtöbbet abban, hogy megint helyreálljon a rend és visszatérjen az élet a normális kerékvágásba.
Balog Zoltán: Jövő héten már áfa-mentes lehet az adományozás
Már a jövő héten áfa-mentes lehet a közcélú adományozás, ugyanis a pénteken benyújtott törvényjavaslat fideszes kezdeményezője házszabálytól való eltéréssel már hétfőn elfogadtatná az Országgyűléssel az erre vonatkozó indítványát.
Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten kifejtette: a köztársasági elnöktől a jogszabály sürgős kihirdetését kérik majd, ami öt napot jelent, vagyis ha a Ház hétfőn elfogadja a törvényjavaslatot, az akár már a jövő héten hatályba léphet.
A parlament honlapján közzétett, az általános forgalmi adóról szóló törvényt módosító javaslat kiveszi a termékértékesítés fogalmi köréből a közcélú adományt, így az nem tartozik az áfa-törvény hatálya alá. Hasonlóképpen a szolgáltatásnyújtás fogalmi köréből a közcélú adományként nyújtott szolgáltatás szintén nem tartozik majd az áfa-törvény hatálya alá. A javaslat a kihirdetését követő napon lépne életbe, rendelkezéseit a hatályba lépését követően juttatott adományokra kell alkalmazni.
Balog Zoltán kifejtette: az áfa-mentes, közcélú adományozásra 2007 óta nincs lehetőség. Emlékeztetett, háromszor nyújtottak be olyan javaslatot az előző Országgyűlésnek, amelyben kezdeményezték az adományozás áfa-mentességének visszaállítását, az akkori kormánypártok azonban mind a háromszor megakadályozták ennek megvalósítását.
A sürgősség ebben az esetben nagyon fontos - tekintettel az árvízi helyzetre -, ezért úgy döntöttek, benyújtják a javaslatot, ami azonnali hatállyal eltörölné a közcélú adományok utáni áfa-fizetési kötelezettséget - ismertette.
Az államtitkár szólt arról is, hogy több mint 40 százalékkal esett vissza 2007 után a jelenleg hatályban lévő rendelkezés következtében a felajánlások száma, és kiskapukra kényszerültek azok, akik segíteni akartak. Balog Zoltán kiemelte, amikor nagy a baj, nem büntetni kell azokat, akik adni akarnak, hanem segíteni.
Orbán Viktor kormányfő kedden, a 29 pontból álló gazdasági akcióterv ismertetésekor jelentette be, hogy újra áfa-mentessé teszik az adományozást.
Czomba Sándor: Megkezdődtek az árvizi közmunkák
Az államtitkár beszámolt arról, hogy alig egy hét elteltével tíz pályázat érkezett be a vízügyi igazgatóságok területéről: Szeged, Pécs, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Budapest, Gyula Szolnok, Székesfehérvár és Debrecen. Czomba elmondta, hogy 2292 fő részvételére érkezett igény és ennek 261,6 millió forint volt a forrásigénye. Szólt arról is, hogy mindezek 251 települést érintettek. A közmunkák időszakát június 9. és 31 közötti időre tették, és a munkaügyi kirendeltségeken keresztül megkezdődtek a kiközvetítések is.
Volt egy kitétel a meghívásos kiírásban - mondta Czomba Sándor -, mégpedig, hogy minél nagyobb számban vonjanak be hátrányos helyzetűeket is a programba.