Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A diszkrimináció megszüntetése is része a kormányprogramnak

Az Országgyűlés elnöke Cipruson, az Európa Tanács (ET) tagországai parlamenti elnökeinek találkozóján szombaton elmondott előadásában azt hangsúlyozta, hogy az új magyar kormány programjában "hangsúlyos helyet kapott a diszkrimináció minden formájának megszüntetése".


Dátum: 2010-06-12 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:58:34.114621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Pál a diszkriminációmentesség elvének érvényesítésével foglalkozó ET-konferencia második napján szólalt fel. Ismertette a magyar jogszabályi hátteret, amely "gyakorlatilag harmonizálja a magyar antidiszkriminációs jogot az ET és az EU irányelveivel, valamint az Európai Bíróság ítéleteivel".

Schmitt beszédében kitért arra is, hogy Magyarország megfelel az ET pozitív diszkriminációs elvárásainak is, ennek jegyében 2013-ig a rendőrség soraiban 300-ra nő a roma származásúak száma, továbbá 300 diplomás roma kap majd állást a közszolgálatban.

Az Országgyűlés elnöke kétoldalú találkozókat is lebonyolított pénteken és szombaton Limassolban, így többek között tárgyalt horvát kollégájával, akinek reményét fejezte ki, hogy a horvát-EU csatlakozási szerződést jövőre a magyar soros elnökség alatt írhatják alá.

Kapcsolódó elemek