Schröder-Powell találkozó
Gerhard Schröder német kancellár pénteken délelőtt berlini hivatalában fogadta Colin Powell amerikai külügyminisztert. Ez a legmagasabb szintű német-amerikai találkozó azóta, hogy Irak miatt ellentét keletkezett Németország és az Egyesült Államok között, ami alaposan lehűtötte a két ország viszonyát.
Dátum: 2003-05-16 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:59.967710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Powell pénteken a ZDF televíziónak adott interjújában reményét fejezte ki, hogy elkezdődhet az ellentétek áthidalása. A kapcsolatok normalizálása szempontjából hasznos lenne, ha Németország megszavazná az ENSZ elé terjesztett, Irakkal kapcsolatos határozattervezetet, amely a közel-keleti országgal szemben elrendelt kereskedelmi korlátozások feloldását helyezi kilátásba, s meghatározza, hogy az ENSZ milyen szerepet játsszon a háború utáni Irakban.
MTI - fidesz.hu