Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ódor: nincs újabb árhullám a Sajón

Nincs utánpótlása a Sajón levonuló árhullámnak, a folyó teljes magyarországi szakaszán apad, miként a szlovákiai vízgyűjtő területein is, ezért nem is fenyegeti ismételt árhullám az árvíz sújtotta településeket - jelentette ki Ódor Ferenc (Fidesz), a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke vasárnap megtartott rendkívüli sajtótájékoztatóján Miskolcon, cáfolva az ezzel ellentétes értelmű híreket.


Dátum: 2010-06-13 22:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:58:43.263609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fogalmazása szerint mind a Sajón, mind a Hernádon, mind pedig a Bódván levonulóban van már az ár, amelynek nincs utánpótlása, annak ellenére sem, hogy helyenként záporokat és zivatarokat prognosztizált a meteorológiai intézet.

Mint mondta: az esetleges újabb árhullámról szóló hír sokakban pánikot keltett.

Ódor Ferenc - utalva Rácz Miklósnak, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) igazgatójának levelére - azt mondta: egyelőre nem bontják el a folyók árvíze miatt emelt ideiglenes védműveket, mert "hektikus az időjárás. "De nem baj, ha egy-két hetet várunk ezzel" - tette hozzá.

Csöbör Katalin, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: választókerületében - ide tartozik az árvízzel leginkább sújtott Felsőzsolca - a kárfelmérésen, a fertőtlenítésen, a takarításon van már a hangsúly, "a nem valós helyzetről" szóló információk azonban sokakat elbizonytalanítottak.

Ő is azt mondta: nem jön újabb árhullám, és ezt az árvízzel érintett települések lakóival is tudatják hangosbemondóval.

Ódor Ferenc az Ékövizig adataira hivatkozva azt mondta: a Sajó vízállása a magyar-szlovák határ térségében, Sajópüspökinél jelenleg 153 centiméter, az első fokú árvízvédelmi készültség elrendeléséhez 200 centiméternek kellene lennie.

Az elmúlt heti nagy árvízkor a vízmérce itt 416 centimétert mutatott, "ürül, apad a folyó" - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek