Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar művészek kiállítása Bécsben

Balla Attila, Fajó János és Záborszky János műveiből nyílt nagy érdeklődés mellett kiállítás Bécsben, az Oberbank bankház kiállítótermében pénteken.


Dátum: 2003-05-16 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:00.256822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bemutató kezdeményezője és kurátora a Bécsben élő Kenessei András művészettörténész, valamint a szintén magyar származású Katalin Herscovici, vagyis két magánember, akik azért fogtak össze, hogy az uniós csatlakozás küszöbén siettessék az osztrák-magyar kulturális kapcsolatok kiszélesítését, mert úgy érzik, e téren adósságok vannak. Ezen kívül úgy látják, hogy ideje bemutatni a kortárs magyar képzőművészetet a világban, s ennek érdekében mindent el akarnak követni, ami magánerőből lehetséges. Így a most megnyílt kiállítás csupán egy tervezett sorozat első bemutatója, s Bécs a tervek szerint csupán az első állomás.

A megnyitón a művészeket Dr. Beke László, a Magyar Tudományos Akadémia művészettörténeti intézetének igazgatója és Kenessei András mutatta be, s a Hegedös együttes szolgáltatta a zenei aláfestést régi magyar népzenével.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek