Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Krakkó Ákos a Fidesz-frakció sajtófőnöke

Krakkó Ákos újságíró tölti be hétfőtől a Fidesz parlamenti frakciójának sajtófőnöki posztját - jelentette be Lázár János, a képviselőcsoport vezetője a Parlamentben tartott tájékoztatóján.


Dátum: 2010-06-14 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:58:54.338881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus az erről szóló korábbi sajtóhíreket megerősítő hivatalos közlésében azt mondta: Krakkó Ákost eddigi munkája alkalmassá teszi arra, hogy ellássa a sajtófőnöki teendőket.

Közölte: azt szeretnék, ha a sajtóval korrekt, tisztességes, együttműködő kapcsolata lenne az új sajtófőnöknek, és pontos, precíz tájékoztatással állna folyamatosan az újságírók rendelkezésére. "Offenzív, nyitott, hatékony, a sajtóval szorosan együttműködő kommunikációt várunk el" - összegezte Lázár János.

Krakkó Ákos eddig a Hír TV-nél dolgozott.

A Fidesz volt sajtófőnöke, Havasi Bertalan a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője lett.

Lázár János sajtótájékoztatóján bejelentette azt is: hétfőn megbízták Vidoven Árpád korábbi fideszes országgyűlési képviselőt, ügyvédet, hogy a Fidesz-frakció szakmai főosztályát vezesse, ott pedig egy olyan kodifikációs, parlamenti és szakmai osztály kialakítását tervezik, amely segítené a minőségi jogalkotási munkát.

Kapcsolódó elemek