Ha szükséges, ki kell nyitni a bezárt börtönöket
Ha szükséges, ki kell nyitni a bezárt börtönöket - erről Pintér Sándor belügyminiszter beszélt Az Este című tévéműsorban hétfőn.
Dátum: 2010-06-14 23:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:58:59.878434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pintér Sándor szerint a börtönök túlzsúfoltságát az elmúlt években az okozta, hogy több intézményt bezártak. A belügyminiszter konkrét intézmény megnevezése nélkül azt mondta: megnézették a bezárt intézményeket és van olyan a fővárosban is, amely mintegy 70 millió forint ráfordítással újra nyitható.
Pintér Sándor ugyanakkor hangsúlyozta: reménye szerint a három csapás törvény megfelelő mértékű elrettentő erővel bír majd és a bezárt intézetek megnyitására csak akkor fog sor kerülni, ha az szükséges.
A műsorban konkrét intézménynév nem hangzott el, azonban az MTI egy évvel ezelőtt számolt be arról, hogy ideiglenesen bezárták a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumát. Akkor a mintegy 220 fogvatartottat és a személyi állományt elsősorban a budapesti intézet más részlegeiben helyezték el.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága akkor a gazdasági válsággal és az államháztartás bevételeinek csökkenésével magyarázta azt, hogy nekik is csökkentek a bevételeik és megvizsgálták milyen racionális lehetőségeik vannak a költségcsökkentésre. Akkor azt is közölték, hogy ha kedvezően változnak a gazdasági körülmények, illetve ha aránytalanul megnövekedne a fogvatartotti létszám, a részleget ismét megnyitják.