Egy csontváz: 50 milliárdot kell majd a Malévra költeni
Dátum: 2010-06-15 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151865
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:59:05.914058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzeti légitársaság rendbetétele három év alatt legalább ötvenmilliárd forintba kerül majd - írta keddi számában a Népszabadság pontosan meg nem nevezett szakértőkre hivatkozva.
A napilap szerint ha valaki figyelmesen végigolvassa a társaság éves jelentéséhez mellékelt könyvvizsgálói jelentést, abból is hasonló következtetésekre juthat. A dokumentum szerint például tavaly év végén a Malév konszolidált vesztesége 26,8 milliárd forint, negatív tőkéje pedig 51,3 milliárd forint volt - írta a Népszabadság. Hozzátették: a cég szinte kezelhetetlenül el van adósodva, s a képen csak az javít valamicskét, hogy az államosítás során 25,2 milliárddal emelték a légitársaság tőkéjét, így a negatív tőke ma már "csupán" 26 milliárd forint körül van.
A Népszabadság szerint ebben a helyzetben csodálkozni sem lehet azon, hogy a könyvvizsgáló rögzíti: a működés finanszírozásához a tulajdonos pénzügyi támogatása szükséges.