Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Putyin utasítást adott az össztermék megkétszerezésére

Vlagyimir Putyin orosz államfő pénteken felszólította honfitársait, hogy tíz éven belül kétszerezzék meg a hazai összterméket, és szüntessék meg a tömeges szegénységet.


Dátum: 2003-05-16 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:01.761049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Tíz év alatt meg kell kétszereznünk a GDP-t. Ehhez minden politikai erő együttműködésére szükség van - mondta az elnök a "Jelentés az ország helyzetéről" címet viselő, Kreml-beli előadásában. Az államfő emlékeztetett, hogy a 145 milliós orosz lakosságnak a negyede a szegénységi szint alatt él, annak ellenére, hogy 1998-as összeomlás óta nagy volt a gazdasági növekedés. - Mindennek ellenére meg kell állapítanom, hogy az elért eredmények szerények, nagyon szerények. Mindenekelőtt az orosz polgárok majdnem egynegyede a szegénységi szint alatt él, és a gazdasági növekedés maga is nagyon bizonytalan - mondta Putyin.

Az orosz GDP 2000-ben 10 százalékkal nőtt - emlékeztetett -, de tavalyra az ütem 4,3 százalékosra csökkent. Oroszország, a világ második olajexportőre 3,5-4,4 százalék közötti gazdasági növekedésre számított eredetileg az idén, és az év eleji jó eredmények láttán mostanában már 4,5 százalékot emlegetnek a kormányban. Az elnök ismét felszólította az illetékes minisztereket, hogy tegyenek meg mindent a vidéki lakosság érdekében, amely végképp nem sok hasznát látta eddig a rendszerváltásnak. Decemberben parlamenti választás, jövő márciusban elnökválasztás lesz Oroszországban. Putyin újabb négyéves elnöki megbízatást szeretne.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek