Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétmilliárd forint a kár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Az eddigi adatok szerint kétmilliárd forintra tehető az ingatlanokban keletkezett kár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője kedden az MTI-vel.


Dátum: 2010-06-15 22:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:59:17.548552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez az előzetes összeg a mezőgazdasági károkat nem tartalmazza - mondta Pernyák Sándor tűzoltó alezredes.

Tájékoztatása szerint a tűzoltók továbbra is nagy erőkkel dolgoznak a településeken, ennek köszönhetően javul a helyzet. A korábbi 2400-ról viszont 3500-ra nőtt a lakóingatlanokban jelzett kisebb-nagyobb károk száma, 132-re emelkedett az önkormányzati tulajdonú épületekben esett kár, valamint 26 egyházi ingatlan is megsérült.

A katasztrófavédelem jelentős számú aggregátort küldött a településekre, hogy az ivóvíz-és a szennyvízellátás biztosítva legyen, közben az áramszolgáltató is folyamatosan kapcsolja vissza az elektromos hálózatba a településeket. Pernyák Sándor elmondta, hogy a kora délutánii adatok szerint még 30 településen nem, vagy részlegesen nem volt áram, de ez az adat óráról-órára javul.

Az ezredes hozzátette: az igazgatóság több községet látott el ivóvíz szállítására alkalmas utánfutóval, emellett a lakosságnak vízosztással is segítenek. Mint mondta, a katasztrófavédelemtől 30 szakember, valamint 41 gépkocsival összesen 150 tűzoltó vesz részt jelenleg a viharkárok felszámolásában.

Kapcsolódó elemek