Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Működőképes és olcsóbb közmédiumokat!

Működőképes és olcsóbb közmédiumokat szeretne a Fidesz, ezért azokat a változásokat, amelyek a média működését kiegyensúlyozottabbá és olcsóbbá teszik, még a nyári ülésszak alatt végigviszik a parlamenten - mondta Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának csütörtöki ülése közben tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2010-06-17 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:59:35.746561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz csak a "médiaalkotmánynak" nevezett, a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló javaslatot halasztja az őszi ülésszakra. "Ennek érdekében össze fogjuk vonni a közmédiumok felügyelőbizottságait, és végig fogjuk vinni azokat a módosításokat, amelyek a kiegyensúlyozottságot szolgálják" - fogalmazott a képviselő.

A képviselő bejelentette, hogy a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi létszámát a tervezett öt főről nyolcra emelik, s ezáltal minden ellenzéki párt tud tagot delegálni a testületbe.

A Fidesz bizottsági módosító javaslatban terjesztette újabb indítványait a kulturális és sajtóbizottság elé. Ezek a módosítások a közmédiumok törvényes működésének visszaállítását, a kuratóriumok nagyságának csökkentését szolgálják - mutatott rá Rogán Antal, aki hangsúlyozta, hogy a módosító csomagban az ellenzék által kifogásolt jó néhány tételt igyekeztek figyelembe venni.

Rogán elmondta: a "médiaalkotmánynak" nevezett, a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló módosító indítvánnyal kapcsolatos társadalmi vitát nyáron le lehet folytatni, így annak parlamenti részletes vitájára csak az őszi ülésszakban térnek vissza.

A kulturális és sajtóbizottság csütörtökön a Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselők által benyújtott, a közmédiumokat, a felügyeleti szerveket, és a médiatörvényt érintő törvényjavaslati csomagról tárgyalt, de immár a fideszes módosításokról szavazott.

Egy kormánypárti módosítás nyomán az alkotmánymódosítással foglalkozó részbe visszakerült a sajtószabadságra való utalás mellett a véleménynyilvánítás szabadsága. A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi tagjainak száma az előzetesen tervezett öt helyett nyolc lesz, amelybe hármat a kormánypártok, hármat az ellenzék, kettőt pedig a Médiatanács delegálna.

Rogán Antal még a bizottság ülésén elmondta: csak a későbbiek folyamán válik véglegessé, hogy külön-külön vezetője lesz-e a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak és a mellette működő Médiatanácsnak, vagy egy személy tölti be majd mindkét funkciót.

***

Az összesen öt előterjesztést tartalmazó médiacsomagot Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők még múlt pénteken nyújtották be. A két képviselő egyebek mellett azt kezdeményezte, hogy a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió közalapítványainak és a Magyar Távirati Iroda tulajdonosi tanácsadó testületének jogutódjaként hozzák létre a Közszolgálati Közalapítványt. Létrejönne továbbá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amelynek autonóm államigazgatási szerve a Médiatanács lenne. A csomagnak része egy alkotmánymódosítási javaslat, egy nagy terjedelmű - a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló - előterjesztés, két országgyűlési határozat, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló indítvány is.

Kapcsolódó elemek