Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt vasúti szárnyvonalon újraindul a személyszállítás

Július 4-étől öt vasúti szárnyvonalon visszaállítják a személyszállítást, később másik két vonalat is újra megnyitnak - jelentette be Fónagy János államtitkár a parlament hétfői ülésén. Elmondása szerint a MÁV az újraindítást jelentősebb anyagi ráfordítás nélkül biztosítani tudja és nem kerül veszélybe a költségvetés.


Dátum: 2010-06-21 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:59:53.940660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újra közlekednek majd személyszállító vonatok a Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Karcag-Tiszafüred, Lajosmizse-Kecskemét, illetve a Pápa-Csorna közötti vasútvonalon - mondta az államtitkár Kovács Zoltán fideszes képviselő interpellációjára válaszolva. Az árvízi károk elhárítási után helyreállítják Szilvásvárad és Putnok, valamint Abaújszántó és Hidasnémeti között a személyforgalmat.

Az államtitkár elmondása szerint a MÁV az újraindítás pályavasúti feltételeit és a szerelvények biztosítását jelentősebb anyagi ráfordítás nélkül biztosítani tudja és nem kerül veszélybe a költségvetés.

Fónagy János kifejtette, a visszaállításkor nem a régi menetrendet állítják vissza, hanem újat készítenek. Ennek elkészítésében az érintett önkormányzatokkal és szakmai szervezetekkel is együtt fognak működni.

A vasúti szárnyvonalakon a személyszállítás nem vállalati ügy, hanem olyan társadalompolitikailag fontos közszolgáltatás, amely alapvetően fontos az ország és a vidéken élő emberek számára is - mondta hozzátéve: a bezárás előtt túlértékelték a megtakarítási lehetőségeket, mivel alig hozott kiadáscsökkenést a személyszállítás szüneteltetése.

***

A minisztérium döntése alapján első körben a korábban szüneteltetésre ítélt Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred és Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon, összesen mintegy 210 kilométeren közlekedhetnek ismét vonatok.

Az intézkedéssel a kormány a vidék lakosságmegtartó képességét kívánja erősíteni, az érintett térségeket, településeket a gazdaság vérkeringésében tartani.

A változás 53 állomást vagy megállóhelyet érint közvetlenül. A nagyvárosoktól a Kecskemét környéki tanyavilágig 32 település összesen mintegy 350 ezer lakosa választhatja ismét a vasutat uticélja eléréséhez.

A minisztérium közlése szerint az induló menetrendet a tárca a hivatásforgalmi igényekhez - iskolába és munkába járáshoz - igazítja. Kezdetben jellemzően napi négy járatpárt használhatnak majd az utasok. Ez a szám a jövő évre szóló decemberi menetrendváltással, az addig lefolytatandó kistérségi egyeztetések nyomán változhat.

A szakminisztérium közölte azt is, hogy a szüneteltetett vonalak lépcsőzetes újranyitását tervezi. Reményeink szerint az idei év végéig további 4-6 pályaszakaszon állhat vissza a vasúti személyszállítás.

Az ütemezés a műszaki és személyi lehetőségek - pályaállapot, járművek és vasutasok rendelkezésre állása - függvénye. A rendkívüli esőzések és árvíz okozta károk különösen Észak-Magyarországon megnehezítik a vonalak újbóli átadását. A Szilvásvárad-Putnok és az Abaújszántó-Hidasnémeti szakaszokon elsőbb a helyreállítási munkákat kell elvégezni.

A MÁV Zrt. feladata, hogy az újraindítás pályavasúti feltételeit és a szükséges járműkapacitást jelentős ráfordítás nélkül, legkésőbb június 30-ig biztosítsa - közölte a minisztérium.

A szaktárca számít az érintett önkormányzatok közreműködésére és szerepvállalására az állomásépületek és környezetük rendbetételében és karbantartásában.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a szárnyvonalak ügyét a korábbi kormányzati megközelítéssel szemben döntően nem hatékonysági kérdésként kezeli. A takarékossági törekvések nem írhatják felül a társadalmi igényeket. A kormánynak tekintettel kell lennie a vállalati gazdálkodásban figyelembe nem vehető körülményekre is. A vidék lakosságmegtartó képessége nem csökkenhet rövid távú szempontok miatt. Az államnak évente 300-350 milliárd forintjába kerülő közösségi közlekedésben a vasúti szárnyvonalak szüneteltetésétől remélt megtakarítás alig néhány milliárd forint - írja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.

Kapcsolódó elemek