Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megemlékezés a kitelepítésekről

Az utolsó szovjet katona távozásáról, a hatvan évvel ezelőtti kitelepítésekről és a menekültekről is megemlékezett hétfőn napirend előtt az Országgyűlés.


Dátum: 2010-06-21 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:59:56.288943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A házelnök az utolsó szovjet katona távozásáról

Az Országgyűlésben napirend előtt Schmitt Pál házelnök megemlékezett arról, hogy 1991. június 19-én az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország területét. Emlékeztetett arra, 2001-ben az Országgyűlés rendelkezett arról, hogy június utolsó szombatja a szabadság napja legyen.

Rétvári Bence a kitelepítésekről

Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár arról beszélt, hogy szinte napra pontosan 60 évvel ezelőtt, 1950. június 23-án kezdődtek a hortobágyi deportálások. Elmondta, hogy a kitelepítetteknek érkezés után elvették és megsemmisítették a személyi irataikat, és bő három év alatt 10 ezer ember fordult meg a táborban. Közölte, hogy a személyi iratok megsemmisítése miatt lehetetlen lesz rekonstruálni a kitelepítettek nevét, akik szabadulásuk után továbbra is jogfosztottak maradtak.

Nógrádi Zoltán (Fidesz) a kommunista diktatúra egyik szörnyű cselekedetének nevezte a kitelepítéseket. Emlékeztetett arra, hogy a kitelepített családok nem részesültek kártalanításban és nem rehabilitálták őket. Kijelentette, meg kell találni a körülbelül tíz százaléknyi még ma is élő egykori kitelepítettet és tőlük, illetve gyermekeiktől és unokáiktól is bocsánatot kell kérni.

Harrach Péter (KDNP) "arra az őrült eszmére" hívta fel a figyelmet, amely az események mögött állt.

Menekültek világnapja

Szabó Tímea (LMP) arról beszélt, hogy vasárnap tízedik alkalommal emlékeztek meg a menekültek világnapjáról. Megjegyezte, hogy Magyarországon tavaly 4700 menedékkérő volt, amely közel 50 százalékos emelkedést jelentett 2008-hoz képest. Kijelentette, hogy a lehető leghamarabb ki kell dolgozni Magyarország migrációs és integrációs stratégiáját is. Kitért arra is, hogy a bevándorlók teljes népességen belüli aránya csupán 1,8 százalék, kilencven százalékuk magyar származású, mégis Magyarországon az egyik legmagasabb az elutasítottságuk az Európai Unión belül.

Kontrát Károly államtitkár reagálásában leszögezte, hogy a kormány fontos feladatának tekinti a menekültek ügyét. Hangsúlyozta, hogy idén a menekültek ellátására egymilliárd forintot költenek. Ígéretet tett arra, hogy a kormány kiemelten figyel erre a területre.

A viharkárokról

Varga Géza (Jobbik) a múlt hét végi jégverések kapcsán beszélt a "döbbenetes mértékű" kárról. Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár válaszában kijelentette, a kormány nem hagyja magára a károsultakat. Elmondta, hogy elsősorban az agrárkárok enyhítésére szolgáló alap nyújthat segítséget a károk enyhítésére, de emellett úgy fogják módosítani az agrárkár-enyhítési törvényt, hogy csak később kelljen befizetni a kárenyhítési alapba a hozzájárulásokat. Előre akarják hozni a területalapú támogatások kifizetését és előlegfizetési lehetőséget is megpróbálnak teremteni.

KDNP a kilakoltatások ellen

Harrach Péter (KDNP) a kilakoltatásokról beszélve azt mondta, hogy a Bajnai-kormány április 16-tól nem hosszabbította meg a lakások árverezési tilalmát. Szavai szerint most úgy tűnik, hogy a politika megtalálta a megoldást, mert a Nemzeti Eszközkezelő Társaság létrehozásával egyénre szabva elérik, hogy a családoknak megmaradjon az otthona.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrásokért felelős miniszter kijelentette, hogy a szocialisták gazdaságpolitikája miatt a forint árfolyama jelentősen romlott, a devizaalapú hitelek rövid idő alatt és drasztikus mértékben megnőttek és a probléma százezreket érint. Leszögezte, a kormány olyan jelzáloghitelezési rendszert akar teremteni, amely nem fogadja el a kilakoltatásokat.

Egyeztetésekről

Mesterházy Attila azt hangoztatta, hogy a kormánypártok ki akarják kerülni az államigazgatási egyeztetést.

Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára válaszában azt mondta: a kormánynak hosszú a lajstroma, amit el kell végezni és a választók számára pedig az a fontos, hogy a döntések megszülessenek, s ilyen szempontból mindegy, hogy a kormány vagy egy képviselő nyújtja be. A kormány megduplázta a vis major keretet, a telefon- és bútorbeszerzési tilalmat rendeltek el, és elkezdődött a külső megbízások felülvizsgálata. Ezek nem a tétlenség jelei - mondta.

Fidesz: felzárkózást kínáló politikát kívánnak megvalósítani

Lázár János arról beszélt, hogy olyan politikát szeretnének megvalósítani, amely nem a leszakadást, hanem a felzárkózást kínálja. Azért mennek nehezen az egyeztetések, mert a legfőbb teendő, hogy a szocialisták által okozott társadalmi és gazdasági csődből kimentsék az országot.

Kapcsolódó elemek