Fazekas a frakció agrár-képviselőivel találkozott
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Fidesz-frakció agráriumban érdekelt képviselőivel és Lázár János frakcióvezetővel egyeztetett hétfőn Budapesten - tájékoztatott a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája.
Dátum: 2010-06-22 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:59:58.383224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A több mint 30 kormánypárti honatya átnyújtott a vidékfejlesztési tárca irányítójának egy tízoldalas, 21 pontból álló listát, ez a mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést és a környezetvédelmet érintő legsúlyosabb gondokat és kérdéseket tartalmazza.
A megbeszélésen négy területet emeltek ki a résztvevők: a földhasználat és földtulajdon anomáliáit; a hivatali bürokrácia és adminisztráció túlburjánzását; a vízelvezetés és a vízgazdálkodás körébe tartozó teendőket; továbbá a pályázati rendszer teljes felülvizsgálatát.
Fazekas Sándor az eszmecserén jelezte: katasztrofális helyzetben vannak a különböző szervezetek, háttérintézmények, és sorra érkeznek a panaszok is. Példaként hozta fel, hogy vannak olyan észrevételek, miszerint évek óta nem kapnak visszajelzést egy-egy ügyről az ügyfelek.
A miniszter kitért arra, hogy sok a felesleges jogszabály, amit a jövőben a felére kívánnak csökkenteni. Még a nyári rendkívüli ülés alatt várhatóan több olyan törvénymódosítást fogad el az Országgyűlés, amely a gazdák életét megkönnyíti, és segítséget jelenthet a rendkívüli ár- és belvíz okozta károk mérséklésében.
A vidékfejlesztési tárca vezetője elmondta: a teljes vízgazdálkodást új alapokra helyezik, és egységes állami kezelésbe vonják. Fazekas Sándor ígéretet tett arra, hogy áttekintik egyebek között a LEADER-pályázatokkal kapcsolatos visszásságokat, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) túlbürokratizált működését, valamint a mezőgazdasági cégek privatizációját.
A környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosítását a vidékfejlesztési miniszter a jövő év elejére vállalta. Fazekas Sándor arra bíztatta az országgyűlési képviselőket, hogy konkrét és általános észrevételeikkel segítsék a vidékfejlesztési tárca működését - tartalmazza a szaktárca közleménye.