Mégsem lesz szent II. Miklós cár
Az orosz legfelsőbb bíróság pénteken elutasította a néhai II. Miklós cár szentté avatásáról szóló zsinati határozatot megtámadó állampolgári beadványt. Az orosz ortodox egyház legmagasabb testülete 2000-ben döntött az utolsó orosz uralkodó kanonizálásáról. A bíróságnak címzett felülvizsgálati kérelem megfogalmazói ezzel szemben úgy ítélték meg, hogy az Oroszországot az I. világháborúba hajszoló cár nem méltó arra, hogy helyet foglaljon az ortodox szentek sorában.
Dátum: 2003-05-16 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:04.586469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legfelsőbb bíróság nem részletezett okból kifolyólag zárt ajtók mögött tárgyalta az ügyet, amelyen sem a felperesek, sem az alperesek nem jelentek meg. Vszevolod Csaplin, a moszkvai pátriárchátus szóvivője az ítélethirdetés után nagyon furcsának nevezte, hogy a beadvány egyáltalán eljutott a bírói szakba - elvégre egy világi államban értelemszerűen nem létezhet olyan állami törvény, amelyik előírja az egyháznak, hogy kit avathat szentté és kit nem. Arra is felhívta a figyelmet, hogy II. Miklós kanonizálása mellett nem a cár élete, illetve uralkodói tettei alapján, hanem mártírhalálát elismerve döntött az egyház.
Az utolsó orosz cárt és családját 1918 júliusában ölték meg a bolsevikok, a jekatyerinburgi Ipatyev-ház pincéjében.
MTI - fidesz.hu