Végre a szorgalom is érték lesz
Dátum: 2010-06-22 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:02.336852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az akcióterv nagyszerű! Világos, tiszta, egyértelmű irányt mutat, és hiszem, hogy ha tartják ezt az irányt, az ország és benne minden tisztességesen dolgozó ember gyarapodni fog általa. Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni.
Osztom azt a véleményt, hogy ma a társadalmunk legfőbb morális problémája az, hogy nem mondhatjuk a gyereknek: tanulj, dolgozz és boldogulni fogsz! Ha ez így lesz végre, sok minden helyére kerül, végre a szorgalom is érték lesz, és az ország gyarapodni fog általa.
Motiválni kell az embereket, és pont ezt teszik most.
Sajnos az a tapasztalatom, ma nem számít a tudás, a szorgalom. a képességek, ezzel csak kevés szerencsés jut előre. A munka világában a vezetőink nem a legkiválóbbak közül kerülnek ki, hanem sógor-koma, baráti kapcsolatok által kerestetnek. Remélem, majd ez is változik...