Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A politikai elit önmagán kezdett korlátozása

A politikai pártok az év hátralévő részében 223 millió forinttal kapnának kevesebb költségvetési támogatást a 2010-es büdzséről szóló törvényben szereplő előirányzathoz képest - mondta Harrach Péter a Lázár János fideszes frakcióvezetővel közösen jegyzett javaslatát ismertetve kedden a parlamentben.


Dátum: 2010-06-22 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:03.086190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kereszténydemokrata képviselőcsoport vezetője a költségvetési törvénynek a pártok támogatását érintő módosítását ismertetve kifejtette: a 2010-es előirányzat - amely a választási eredmények alapján módosult - 2 milliárd 548 millió forint.

Az első öt hónapban ebből 1 milliárd 60 millió forintot fizettek ki, míg a ki nem utalt támogatás a hatodiktól a tizenkettedik hónapig 1 milliárd 486 millió forint. Ennek a tizenöt százaléka pontosan 223 millió forint, ennyivel kapnának kevesebbet a pártok az év hátralévő részében - közölte. Így a csökkentett összeg, 1,263 milliárd forint lesz - tette hozzá a KDNP-frakció első embere.

Ez egy olyan módosítás, amit a parlament minden pártja támogathat, úgy ahogy a kétszáz fős parlamentről szóló változtatást is. Ez a politikai elit önmagán kezdett korlátozása, ami első lépés kell, hogy legyen az ország rendbetételéhez - mutatott rá.

"Az idei évi költségvetés adott, meglehetősen rövid a takaró, ebben az évben nagyot nyújtózkodni nem lehet" - fogalmazott Harrach Péter, hozzátéve: fokozatosan ki kell lábalni abból a helyzetből, amibe az elmúlt nyolc év hibás kormányzása juttatta az országot.

Kapcsolódó elemek