Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tévesen értelmezik az önkormányzati választási törvényt

A Fidesz-frakció közleményben reagált az önkormányzati választási törvény sajtóbeli téves értelmezéseire.


Dátum: 2010-06-22 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:04.921218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzati választási törvénnyel kapcsolatban az elmúlt napokban több téves információ jelent meg a sajtóban.

Ezekkel szemben a megszavazott törvény a következőket tartalmazza: A települési önkormányzatoknál (a fővárosi kerületekben, a városokban és a falvakban) az összegyűjtendő kopogtató cédulák száma nem módosult. Változás a megyei és a kompenzációs lista esetében történt. A megyei listáknál az eddigi 0,3% helyett a jövőben a választók 1%-ának ajánlása szükséges a lista állításához, míg a kompenzációs listák esetében a kritérium az, hogy a jelölő szervezet az egyéni körzetek felében állítson jelöltet.

A kopogtató cédulák begyűjtésére a nagyobb városokban 18, egyéb településeken pedig 16 nap áll rendelkezésre, mely módosítás az ellenzék javaslatára került megszavazásra. A kampányidőszak a korábbi 72 napról 60 napra csökkent, mely a kisebb pártoknak kedvez, hiszen a rövidebb időszak miatt kevesebb lesz a kampány költsége.

A korábbi 60-40%-os arányhoz képest az egyéni és a kompenzációs listáról bekerülő képviselők aránya 70-30%-ra módosult. Ezen változtatások megszüntetik a korábbi rendszer aránytalanságait, amely korábban azt jelentette, hogy a kompenzációs listán jóval kevesebb szavazat kellett egy mandátum megszerzéséhez, mint az egyéni körzetek esetében.

Kapcsolódó elemek