Fazekas Sándor fogadta az amerikai nagykövetet
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden hivatalában bemutatkozó látogatáson fogadta Eleni Tsakopoulos Kounalakist, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének vezetőjét - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája az MTI-vel a találkozót követően.
Dátum: 2010-06-23 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:06.164324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozón a nagykövet asszony kijelentette: Barack Obama elnök új együttműködési lehetőségeket keres és kezdeményez a partnerországokkal. Úgy vélik, a kapcsolatépítés leghatékonyabb módja, ha ezek az államok sikeresen fejlődnek, és megtalálják a kitörési pontokat. Magyarország földrajzi helyzeténél fogva jó adottságokkal rendelkezik, ezért a mezőgazdaság lehet az egyik olyan terület, amely alkalmas a megújulásra. Az amerikai nagykövet hangsúlyozta, hogy ő maga is gazdálkodó családból származik, így különösen érdekli a magyar agrárium múltja és jelene.
Fazekas Sándor tájékoztatta a nagykövetet az új magyar kormány működéséről, a tárcaösszevonásokról. Hangsúlyozta: stabil, a magyar hagyományoknak megfelelő ágazati struktúra kialakítása a cél, így biztosítható a leghatékonyabb működés. A vidékfejlesztési tárca irányítója a kormány vidékfejlesztési programjából kiemelte, hogy elsősorban a fiatal gazdákat kívánják támogatni. Ezért átalakítják a forráselosztás arányait, és a támogatásokhoz való hozzáférés szabályait. Így biztosítható a kis és közepes gazdaságok megerősítése, a családi gazdálkodás folyamatossága, a generációváltás gyorsítása, és a vidéki életminőség javítása.
Az árvízi katasztrófahelyzettel kapcsolatban Fazekas Sándor kijelentette: a védekezésben nehézséget okoz, hogy a hatáskörök és a tulajdonviszonyok rendezetlenek. Ezért az állam nem tud hatékonyan fellépni. A miniszter megköszönte, hogy a budapesti amerikai nagykövetség 50 ezer dollárt adományozott a magyar árvízi védekezésre.
Az amerikai nagykövet elmondta: Kalifornia állam komoly tapasztalatokkal rendelkezik a katasztrófa-elhárításban és a vízgazdálkodás területén. Ezért nyitottak az öntözés, a vízhasználat, a vízelvezetés területén és más témákban is az együttműködésre, tapasztalatcserére.
A megbeszélésen Fazekas Sándor ismertette azokat a Magyarország előtt álló feladatokat, amelyek az alternatív energiaellátás fejlesztése területén a központi ipari méretű bioeneregia-termelő kapacitások bővítésére irányuló nagy beruházásoktól az egyéni, kis és közepes farmergazdaságok zöldenergia-ellátó képességéig terjednek. A miniszter hangsúlyozta: fontos szerepe van a jövő beruházásainál a potenciális tőkebefektetők mellett az amerikai tapasztalatok átvételének.
A VM közleménye jelzi: a felek "kölcsönösen hasznosnak, előremutatónak és sikeresnek minősítették megbeszélésüket, és a jövőbeni fokozott együttműködésről biztosították egymást". Fazekas Sándor meghívta az amerikai nagykövetet Karcagra, a jövőre esedékes Kováts Mihály-napok rendezvényére. Kováts Mihály huszárezredes 1779-ben részt vett az amerikai függetlenségi háborúban, ezért az amerikai kormány a legmagasabb állami kitüntetésben részesítette - tartalmazza a VM közleménye.