Kossuth-emlékzászlókat kapnak a csángók
A Világszövetség Erdélyi Társasága Sajtószolgálata közlése szerint május 17-18-án az MVSz elnöke Kossuth emlék-zászlókat ad át három településen a csángóknak.
Dátum: 2003-05-16 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:05.334322, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szombaton, május 17-én délután Klézsén, a Szeret-Klézse Alapítvány székházában magyar nyelv? mise keretében, vasárnap, május 18-án délelôtt Gyímesfelsôlokon, délben pedig Gyímesbükkön kerül sor a zászlók átadására.
A gyímesbükki Deáky András egy kárpátaljai település magyar közösségének ajánlotta fel a Kossuth emlék-zászló költségeinek támogatását, míg a Gyímesbükkre érkezö zászló költségeit Zabolai Csekme Éva és Kvacskay Károly svájci állampolgárok fedezték.
A vasárnapi zászló-átadáson jelen lesz Berszán Lajos gyímesfelsôloki és Antal Imre gyímesbükki plébános.
VET Sajtószolgálat - fidesz.hu