Schmitt Pált javasolta államfőjelöltnek Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök azt javasolta a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek, hogy Schmitt Pál házelnököt jelöljék, majd válasszák meg államfőnek -jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerdán az Országházban.
Dátum: 2010-06-23 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:09.104825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök a jelölésről szóló levelet eljuttatta Lázár János és Harrach Péter frakcióvezetőknek, és arra kérte őket, hogy a frakciószövetség csütörtök délutáni ülésén ismertessék annak tartalmát a képviselőkkel.
A bejelentést megelőzően a miniszterelnök szóvivője közölte: Orbán Viktor a döntés előtt konzultált a Fidesz országos elnökségével, megbeszélést folytatott a lehetséges jelöltekkel, és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség elnökségével.
Schmitt: örömmel fogadtam a felkérést az államfői posztra
Schmitt Pál örömmel fogadta el Orbán Viktor felkérését a köztársasági elnöki tisztségre. A házelnök szerdán parlamenti dolgozószobája előtt tett sajtónyilatkozatot, miután a miniszterelnök szóvivője bejelentette, hogy Orbán Viktor Schmitt Pál államfővé jelölését és megválasztását javasolta a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek. Schmitt Pál csupán annyit mondott még: csütörtökön délután a Fidesz-KDNP-frakciószövetség előtt ismerteti az elnöki munkáról alkotott nézeteit, felkészülését, terveit. A politikus további újságírói kérdésekre nem kívánt válaszolni.
Harrach: alkalmas államfőnek Schmitt Pál
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője szerint Schmitt Pál alkalmas köztársasági elnöknek, Harrach Péter a jelölt dinamizmusát, egységteremtő képességét és kompromisszumkészségét emelte ki.
Harrach Péter elmondta, megkapta a levelet, és a végleges álláspontjukat a csütörtöki közös frakcióülésen alakítják ki. Ő személy szerint támogatja Schmitt Pál jelölését és reményei szerint ezzel a KDNP-frakció is egyetért majd - mondta.