Módosítások a médiacsomaghoz
A válaszadás jogát, vagyis a helyreigazítást érintő szabályozással kapcsolatban módosító indítványt nyújtanak be az előterjesztők a médiacsomag sajtószabadságot és médiatartalmakat szabályozó, úgynevezett kerettörvényéhez, amelyről ősszel dönthet a parlament.
Dátum: 2010-06-23 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:09.635124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tervezet tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó részében is változtatásokat eszközölnek - mondta Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján, a parlament kulturális és sajtóbizottságának ülése után az úgynevezett "médiaalkotmányról".
A Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által június 14-én beterjesztett, öt részből álló médiacsomag egy elemének, az úgynevezett médiaalkotmánynak a részletes megvitatását őszre halasztotta a parlament, a szabályozás többi részéről azonban már hétfőn végszavazás lesz.
A helyreigazítás azt illette meg eddig, akiről ténybeli hazugságot állítottak. Ezt a Fidesz a becsületsértéssel és a személyiségi jogokkal összefüggésben terjesztette volna ki, a szabályozás érvényes lett volna az internetes médiumoknál is. Ehhez képest a mostani előterjesztői módosító javaslat csak a ténybeli hazugsággal kapcsolatos helyreigazítási kötelezettségről fog szólni - ismertette Rogán Antal, megerősítve, hogy ezt a szabályozást az internetre is kiterjesztik.
A törvény tehát tárgyi hatályát tekintve kiterjed a nyomtatott, az elektronikus sajtóra és az interneten belül a hírszolgáltatókra - magyarázta a képviselő. Ehhez továbbra is várják a szakmai szervezetek javaslatait.
A médiumok tájékoztatási kötelezettségét tekintve annyiban módosul a törvényjavaslat, hogy nem írják elő a minden konkrét eseményről való tájékoztatás kötelezettségét, hanem csupán "felhívnák a figyelmét" minden médiumnak, hogy az általános tájékoztatási kötelezettségnek érdemes eleget tenni. Ezeken kívül az új törvény az oknyomozó újságírókat is jobban fogja védeni - fűzte hozzá Rogán Antal.
Az MTI kérdésére a képviselő elmondta: a kiegyensúlyozottság követelménye az interneten csak a hírtartalmakra vonatkozna, a blogokra nem.
A törvényjavaslat általános vitáját nyáron folytatja le a parlament, ahhoz módosító javaslatokat augusztus 31-ig vár a Fidesz. A részletes vita szeptember első felében, határozathozatal pedig októberben lesz - ismertette a képviselő a sajtótájékoztatón.
A média kerettörvényét jelentő, a sajtószabadságot és médiatartalmakat szabályozó törvényjavaslatról szakmai szervezetek és sajtóorgánumok képviselői fejthették ki véleményüket a parlament kulturális és sajtóbizottságának szerdai ülésén.