A Szent Korona Szövetség üdvözli a Fidesz átalakulását
A Szent Korona Szövetség közleményben tudatja egyetértését és támogatását a Fidesz átalakulása kapcsán.
Dátum: 2003-05-16 20:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:05.650939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtóban beszámolót olvastunk az egykor "fidesz-fiataldemokrata", felnövekvése közben "fidesz-hűség" névre átkeresztelődött, a Szent Korona előtt a nemzeti újjászületés vezető kormányzó pártja 2003. május 17-i XVII. kongresszusi előkészületeiről. Az 1945-ben megszállt és elnyomott nemzet 44 évi rabsága után megszabadult a "pártállam" rabságából. Most a "pártvilág" béklyóit is lerázva készülünk visszatalálni (sok)ezeréves önmagunkhoz!
Ezen az úton lesz és legyen is mérföldkő ez az esemény, hogy mihamarabb visszaérkezhessünk a régi szabadságba, hogy a Szent Korona Országa legyen újra hazája a Magyar Nemzetnek!
Nemcsak egyetértünk a leendő alelnök, Scmitt Pál várakozásával, hanem szívből kívánjuk, hogy ez a rendhagyónak ígérkező kongresszus valóban "Közép-Európa egyik legérdekesebb szellemi történése" legyen!
SZENT KORONA SZÖVETSÉG Elnöksége
Dr. Eőry Karácson főtitkár
Szalay Ferenc alelnök
Juhász László alelnök