Martonyi János tárgyalásokat kezdett Washingtonban
Martonyi János külügyminiszter helyi idő szerint szerdán Washingtonba érkezett, és tárgyalásokat folytatott a Transzatlanti Törvényhozók Párbeszéde nevű fórum vezetőivel.
Dátum: 2010-06-24 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:15.426514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter - aki 48 órás látogatásra érkezett az Egyesült Államok fővárosába, útjának középpontjában az amerikai kollégájával, Hillary Clintonnal való csütörtöki találkozó áll - az amerikai-európai parlamenti fórum elnökével és alelnökével, Shelley Berkley és Jim Costa kongresszusi képviselővel folytatott megbeszélést.
"A magyar külpolitika egyik nagyon fontos célja, hogy a transzatlanti párbeszédet minden lehetséges területen előmozdítsa, nemcsak a biztonságpolitikában, hanem a gazdasági együttműködés, netán a törvényhozások harmonizációja terén is" - mondta az MTI-nek.
Utalt rá, hogy 2011 első felében, valószínűleg április környékén Magyarországon fogják megrendezni az Európai Parlament megfelelő csoportja és az amerikai kongresszus képviselői közötti találkozót.
A miniszter találkozott Richard Morningstar energiabiztonságért felelős külügyminiszteri különmegbízottal is. A megbeszélésről a miniszter elmondta: egyetértettek, hogy a Nabucco gázvezeték esélyei az utóbbi időben javultak, és az Egyesült Államok továbbra is teljes támogatásáról biztosítja a projektet. Abban is egyetértettek: az Európai Unión belüli feladatok megoldása érdekében a szélesebb értelemben vett közép-európai együttműködést energiaipari téren is erősíteni kell.
Martonyi János az MTI-nek elmondta: az új magyar kormány megalakulását mindenki nagy örömmel üdvözli. Örülnek annak, hogy az új kormánynak egyértelmű, kétharmados többsége van; ez egy olyan politikai stabilitást biztosít, amely lehetőséget ad könnyebben és gyorsabban megbirkózni a gazdasági gondokkal - tette hozzá.
A nagykövetség előzetes tájékoztatása szerint a péntekig tartó külügyminiszteri látogatás fő célja annak megerősítése, hogy az új magyar kormány elkötelezett az amerikai-magyar stratégiai szövetségesi kapcsolatok, a sok szálon futó együttműködés további erősítése mellett, és kész aktív részt vállalni a közös kül- és biztonságpolitikai kihívások kezelésében.
Martonyi János tárgyalásokat folytat az adminisztráció és a törvényhozás vezetőivel, valamint találkozik a politikai, a gazdasági és a tudományos élet számos kiemelkedő személyiségével, mások mellett Madeleine Albright volt külügyminiszterrel és Nancy Brinker egykori budapesti nagykövettel.