Új biztonságos csomóponttal gazdagodott Sopron
Elkészült Sopron új lámpás kereszteződése az Ady Endre út és a Mártírok útja csomópontjában. A beruházás nem csak az alárendelt útszakaszról történő könnyebb kihajtást segíti, hanem átkelőhelyek kijelölésével biztonságosabbá tette a gyalogosközlekedést.
Dátum: 2010-06-24 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:23.447239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
ályázati forrás segítségével összesen közel 20 millió forintból - ebből 5,5 millió önkormányzati önrész- újult meg a kereszteződés, amelynél nem csak a szabályozható lámpás rendszert építették ki, hanem akadály-mentesítették, és védetté tették a gyalogátkelőhelyeket is.
A mai átadáson részt vett Sopron város vezetése: dr. Fodor Tamás polgármester, Abdai Géza és dr. Simon István alpolgármesterek.
Dr. Fodor Tamás hangsúlyozta: A közlekedésbiztonság fokozottabb javítása ezen a helyszínen különösen fontos, hiszen a Gyermek- és Ifjúsági Központ rengeteg rendezvénynek ad otthont és az elsősorban fiatal látogatók korábban csak nehézségek árán tudtak átkelni a forgalmas úttesten. A beruházásnak köszönhetően most három lámpával védett gyalogátkelőhely segíti a biztonságos áthaladást.
A lámpás irányítórendszer korszerű, a mai kor igényeinek megfelelő technikai megoldásokkal készült el. Ugyan a következő napokban a szakemberek még állítanak majd az időzítő-rendszeren, de az eddigi visszajelzések már most is azt mutatják, hogy biztonságosabbá és kulturáltabbá vált a közlekedés az érintett útszakaszon.