Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Árvízkárosult gyerekek pihennek a kormányüdülőben

Orbán Viktor döntése alapján az állami, kormányzati tisztviselők, tisztségviselők helyett ezen a nyáron mintegy 1500 magyar és lengyel árvízkárosult gyerek nyaralhat a balatonőszödi kormányüdülőben augusztus végéig - jelentette be Révész Máriusz (Fidesz) országgyűlési képviselő az első turnus érkezésének időpontjában tartott sajtótájékoztatón pénteken Balatonőszödön.


Dátum: 2010-06-25 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:33.309786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Árvízkárosult gyerekek a kormányüdülőben

"Szeretnénk ezeknek a gyerekeknek legalább egy hét önfeledt pihenést biztosítani" - hangsúlyozta a politikus.

Az őszödi táborba kilenc turnusnyi gyerek fog érkezni június 26. és augusztus 26. között. Az első két turnusban csak magyar, a többiben felerészt lengyel, felerészt pedig magyar árvízkárosult gyerekek üdülnek ingyenesen. A táborozók ellátása mintegy 40-45 millió forintba kerül.

A Borsodból pénteken buszokkal érkező gyerekek többsége még nem járt a Balatonnál - derült ki a Révész Máriusz kérdésére kézfeltartással adott válaszokból. Két táborozó a kamerák előtt beszélt arról, mit élt át az árvíz idején, majd a gyerekcsapat egy megkésett ebéd után birtokba vehette a szálláshelyeket.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 746, 'source_type': 'media', 'source_id': 5256, 'target_type': 'article', 'target_id': 99613, 'relation_type': 'describes'}