Összeállt a Fidesz-KDNP polgármester-jelölti névsora
Összeállt a Fidesz-KDNP budapesti kerületi polgármesterjelöltjeinek névsora. A végső szót a jelölteket illetően július elején a Fidesz országos választmánya mondja majd ki.
Dátum: 2010-06-27 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:40.264854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 23 jelölt közül kilencen jelenleg is polgármesterként dolgoznak. Nagy Gábor Tamás például 1998 óta vezeti az I. kerületet. Jelenleg is polgármester Láng Zsolt, Bús Balázs, Rogán Antal, Kocsis Máté, Pokorni Zoltán, Kovács Péter, Riz Levente és Szabolcs Attila. A 23 jelölt közül 17-en dolgoznak országgyűlési képviselőként.
A többiek is szinte mindannyian tevékenyek a helyi politikában: Fidesz-frakcióvezető például Újpesten Wintermantel Zsolt, a Terézvárosban Hassay Zsófia, az Erzsébetvárosban Vattamány Zsolt, Angyalföldön Spaller Endre, Kispesten Tarnai Richárd. Bácskai János a Ferencvárosban, Kovács Róbert pedig Kőbányán alpolgármester.
A polgármesterjelöltek: az I. kerületben Nagy Gábor Tamás, a II. kerületben Láng Zsolt, a III. kerületben Bús Balázs, a IV. kerületben Wintermantel Zsolt, az V. kerületben Rogán Antal, a VI. kerületben Hassay Zsófia, a VII. kerületben Vattamány Zsolt, a VIII. kerületben Kocsis Máté, a IX. kerületben Bácskai János, a X. kerületben Kovács Róbert, a XI. kerületben dr. Hoffmann Tamás, a XII. kerületben Pokorni Zoltán, a XIII. kerületben Spaller Endre, a XIV. kerületben Papcsák Ferenc, a XV. kerületben László Tamás, a XVI. kerületben Kovács Péter, a XVII. kerületben Riz Levente, a XVIII. kerületben Ughy Attila, a XIX. kerületben Tarnai Richárd, a XX. kerületben Földesi Gyula, a XXI. kerületben Németh Szilárd, a XXII. kerületben Szabolcs Attila, a XXIII. kerületben pedig Egresi Antal a várható Fidesz-KDNP-s induló.