Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meg kell fiatalítani Magyarországot!

Navracsics Tibor szerint Magyarországot meg kell fiatalítani, az elmúlt években ugyanis "mintha beleöregedtünk volna a saját konfliktusainkba".


Dátum: 2010-06-28 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:44.194743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök-helyettes a Mathias Corvinus Collegium pénteki diplomaosztó ünnepségén, a fővárosban az elmúlt évekre utalva úgy fogalmazott: "egyre rosszabb kedvűek lettünk", és egy idő után azt lehetett látni, hogy a fiatalok egy része, akik vidám, jó hangulatú és innovatív környezetet szeretnének maguknak teremteni, elmennek külföldre. Eleinte csak tanulni mentek - folytatta -, ám egyre többen nem is jöttek haza, mert úgy érezték, Magyarországon nem lehet jól élni, nem becsülik meg a tehetséget, "mindent körül vesz" a rosszkedv, a gyengeség, a válság, a pesszimizmus.

Ebben az értelemben kell megfiatalítani az országot, és ebben a Mathias Corvinus Collegiumnak jelentős alapozó szerepe van - mutatott rá. Az intézmény ugyanis kicsit éppen olyan, amilyennek a jövő Magyarországát látni szeretnénk: fiatal, innovatív, művelt, tájékozott, hozzáértő - mondta Navracsics Tibor.

Szerinte Magyarország csak úgy tud fiatallá válni ismét, ha a fiatalok úgy érzik, jó itt élni. Az ország megfiatalításához szakítani kell az elöregedést okozó konfliktusokkal, a nemzedékeknek össze kell fogniuk - jegyezte meg.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta, a Mathias Corvinus Collegiumról két szó jut eszébe, a populizmus és az elitizmus. Populizmus abban az értelemben, hogy a "kiválasztási bázisát" arra alapozza, hogy minél szélesebb körben találjon tehetségeket. A képzése pedig elitista, vagyis a legkiválóbb képzést biztosítja a fiataloknak - fogalmazott. "Amit mi tudunk tenni, hogy támogatást nyújtunk az ilyen intézményeknek, mint a Mathias Corvinus Collegium, hogy nyolc év ellenszele után végre hátszéllel is tudjon működni" - zárta szavait Navracsics Tibor.

Kapcsolódó elemek