Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor fogadta Balogh Andrást

Orbán Viktor hétfőn, parlamenti dolgozószobájában megbeszélést folytatott Balogh Andrással, a szocialisták államfőjelöltjével. A miniszterelnök szóvivőjének közlése szerint ez Orbán Viktor részéről nem egyszerű gesztus volt, hanem annak az új, a nemzeti együttműködésre építő politikának a része, amelyet a kormányfő képvisel.


Dátum: 2010-06-28 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:45.350164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter jó hangulatú, a kölcsönös tisztelet jegyében lezajlott találkozóként jellemezte az eszmecserét. A kormányfő szóvivője újságíróknak elmondta: a miniszterelnök tájékoztatta Balogh Andrást arról, hogy a kormány tevékenységének fő célja most a Gyurcsány-korszakkal való szakítás, a Gyurcsány-korszak maradványainak felszámolása.

Annál is inkább, mert a baloldali emberek többsége számára is elfogadhatatlan volt a Gyurcsány-korszak, hiszen az, és annak maradványai akadályozzák a nemzeti együttműködés rendszerének felépítését, amely folyamat most zajlik egy kétharmados választói felhatalmazásra alapítva - mondta a szóvivő.

Szijjártó Péter szavai szerint Balogh András fogadása, valamint az olyan, "köztudottan baloldali kötődésű" szakemberek felkérése, kinevezése különböző pozíciókra, mint például Warvasovszky Tihamér, Bihari Mihály, vagy Pozsgay Imre, nem gesztusok, hanem az új politika lényegét jelentik, hiszen a jelenlegi kormánynak sok százezer baloldali támogatója van.

Tehát, amikor a miniszterelnök egy baloldali elnökjelöltet fogad, vagy köztudottan baloldali kötődésű személyek kinevezésére, felkérésére tesz javaslatot, akkor nem gesztust tesz, hanem a kötelességét teljesíti, és megfelel a választók akaratának - fogalmazott a szóvivő, hozzátéve: ezt tette most is a miniszterelnök, és ezt a politikát fogja folytatni a jövőben is.

Kapcsolódó elemek